Az Isteni Irgalmasság Maratonja
A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS RENDKÍVÜLI ÜZENETE, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, FATIMÁN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA, AZ ISTENI IRGALMASSÁG 117. MARATONJA ALKALMÁBÓL

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Íme, Shambhala Ura, Isten Fénye, amely mindig is ragyogott Keleten, az a Fény, amely sok tudatot indított el a felemelkedés és a transzcendencia szent útján.

Itt van Shambhala Szent Fénye, amely korokon és nemzedékeken át visszhangzik, inspirálva és felébresztve a vallásokat a teremtéssel való várva várt egyesülésre.

Én vagyok Shambhala Ura, Aki a belső síkokon egységet hozott létre a népek és kultúrák között, kelettől nyugatig.

Íme Shambhala Fénycsillaga, amely örökké ragyog a Szent Góbi-sivatag belső síkjain, az Isteni Csillag Fénye, amely a Kelet nagy mestereit vezette, amely sok jógit és tudatot szentelt fel, hogy elérje az önátalakítás és a felszabadulás útját.

Íme Shambhala titokzatos és ismeretlen Fénye, amely kezdettől fogva létrehozta a Szellemi Kormányzást a bolygón, amely megnyitotta a lények előtt az önismeret kapuját, amely kinyilvánította Isten Bölcsességét és Könyörületét.

Nézzétek Shambhala Ura Visszatérését, Aki bejelenti a Visszatérését a világnak, az összes nemzedéknek és népnek; Aki azért jön el, hogy a belső közösségen keresztül egyesítsen minden kultúrát és vallást.

Íme Shambhala Ura, Aki saját Kezével írja a Teremtés Törvényét, Aki az emberi szívben kovácsolja ki az igazi harcost, az örök szolgát, azt, aki képes életét adni Értem.

Üdvözlünk benneteket Shambhala Királyságában, a Végtelen és Kozmikus Bölcsességet, amely a bolygó keleti részének első népeit a Teremtéssel való közösségre és egységre késztette és felébresztette.

Shambhala titkai feltárulnak  a shambhalai Úr béketeremtői számára, azok számára, akik tudják, hogyan azonosítsák magukban Isten Jeleit.

Íme, Shambhala átváltoztató Fényének Ura, Aki kiirtja a Föld rossz törvényeit, és felváltja azokat az Isteni és Kozmikus Törvényekkel, mert Shambhala Urának Szellemi Kormánya közel van, és a tudatokat megérinti Shambhala Szent Birodalmának Fénye.

Ahogy Izraelben volt, a Bölcsesség és a Könyörületesség Fénye újra felbukkan keletről; és sok, nagyon sok régen felszentelt lélek, aki mindig a mesterek nyomdokain haladt, ebben a végidőben újra megtalálja annak az indokát és az okát, hogy a Teremtés Istenét szolgálja a végidőben.

Ezért emlékezzetek, emlékezzetek Shambhala Fényére, Isten Örök Titokzatosságára, amely a Góbi-sivatagban lepleződött le, amely sok népet vezetett, azokat, akik hittek az anyagtalan életben.

Ma szent formák emelkednek ki Shambhala Szívéből, és kifejezik magasztos kreatív geometriájukat, hogy felváltsák e világ gonosz mátrixát, hogy megtérítsék, átalakítsák és felszabadítsák azt, amíg azzá az archetípussá nem válik, amelyre a Mennyei Atyának szüksége van ehhez a Tervhez.

Én vagyok Shambhala Mennyei Ura. Azért jöttem, hogy bejelentsem az Új Időt. Azért jöttem, hogy átadjam az utolsó lehetőséget. Azért jöttem, hogy emlékeztesselek benneteket az eredetetekre, amelyet a csillagok gondosan őriznek.

Íme Shambhala Temploma Ura, Aki láthatatlan a fizikai szem számára, de a szív szeme számára látható. Az a lélek, aki megérzi Shambhala Fényét, látja magát a Szent Templom előtt, amelyet itt, ezen a bolygón, a Föld kezdetétől fogva azért alapítottak, hogy a szellemiséget megalapozza ebben a világban. Ez a Forrás hét misztériumának az egyike. Amint a pecsétek felnyílnak, Shambhala Fénye újra feltárul a Sivatag Urán keresztül.

Shambhala Ura újra összegyűjti tanítványaitannyi iskola és tapasztalat után ezen a bolygón; hogy ezen a csúcsponton a Földön, a Shambhala Urának tanítványai és követői elvégezhessék szellemi szintézisüket; és hogy szellemileg újjáteremthessék ezt a bolygót a szív uralkodó központján, e világegyetem izzó áramlatain, a Forrás magasztos impulzusain, a sugarakon és az áramlatokon keresztül.

Az emberiség gonoszságát azonban nem összecsapás vagy harc fogja eloszlatni, hanem a Kelet nagy szerzetesei és jógijai, akik fejüket a földre hajtva felismerik Shambhala Fényét és az együttérzés idejét, amely eljön, hogy meggyógyítsa az emberi szívet, amely eljön, hogy megszabadítsa az összes lény szellemét a múlt hibáinak nyomától, hogy feloldja a kárhozat bilincseit, hogy megtisztítsa minden egyes tanítványom útját és ösvényét, hogy Shambhala Nagy Kapuja előtt, amely ma egyesíti e bolygó összes vallását és népét, megadassék az a Kegyelem, hogy újra elkezdődjön nulláról az emberiség e Szent Terve.

Ezért Shambhala Királysága ma eljön, hogy találkozzon veletek, hogy találkozzon az összes szívvel, amely hisz az Isteni Fényben, hogy találkozzon az összes szívvel, amely kitart felemelkedése és transzcendenciája mellett.

Eljön a Fény és Shambhala Ura, hogy találkozzon azokkal, akik igyekeznek összhangban lenni a Világegyetem Törvényével és a Föld Törvényével, hogy béke és harmónia jöjjön létre a fájdalom idején.

Megígértem nektek, hogy visszajövök. Nézzétek Shambhala Urának Arcát, Amely gyermekei imáin keresztül nyilatkozik meg, és felszenteli azokat, akik elhatározták, hogy a mesterek Mesterének a nyomdokaiba lépnek.

Shambhala visszatér, hogy utoljára mutatkozzon be a világnak. Shambhala Fénye azért jön, hogy előkészítse a Szellemi Hierarchia következő mozdulatait az év második felének utolsó szakaszában.

Shambhala Fénye el fog jönni, ahogyan ma is eljön, hogy újjászervezze a megnyilvánulás törvényeit, és hogy belsőleg ösztönözze a Krisztusi Kormány létrehozását. Ez talán korainak tűnhet, de nem az, mert Shambhala Fénye Bölcsességében és Tudományában eredeti.

Sok felszentelt szerzetes és tanítvány már kapcsolatba lépett vele, a hatalmas sivatagoktól a magas hegyekig, a Góbi-sivatagtól Tibetig és Tibettől Indiáig, és e nemzeten túl a mestereken keresztül megnyilvánult Shambhala Fénye.

Így visszajuttok az Eredet kezdetéhez, mert azoknak, akik úgy döntöttek, hogy követik Krisztust, a Megváltót, és megtették azt a lépést, hogy életüket a Törvénynek szenteljék, nagy szükségük lesz Shambhala Fényének belső útmutatására.

Itt van Shambhala Napfia, Aki ezen az új Imamaratonon keresztül megnyitja az ajtót a következő ciklusba, az utolsó augusztus nyolcadikát követően.

Sok lesz az elvégzendő munka, talán kevesen lesznek azok, akik elkötelezték magukat, de ne felejtsétek el, hogy szeretetből és semmi más okból sem szolgáljátok Shambhala Urát.

Belső erőtök Shambhala Nagy Királyságának Bölcsessége és Könyörülete iránti szeretetetekből fakadjon, amelynek mindig az a feladata, hogy irányítsa a Megnyilvánulás Tervét a tudat különböző szféráiban.

Ma örülök azoknak, akik a béke és az együttérzés ügyéért dolgoznak ebben a világban, sőt, odaadva az életüket a Nagyobb Szeretet jelenlétéért dolgoznak ebben a világban. Mert Szeretet nélkül a lelkek meghalnak, Shambhala Szeretete nélkül a lelkek bizonytalan döntésekbe habarodnak.

Itt van a Shambhala Szíve, amely terafimként jelenik meg, átitatva sok régi tanítványom tiszta, ártatlan és ártalmatlan tapasztalatával, Kelettől Nyugatig.

Erősítsenek meg benneteket ezek a Szavak, bátorítsanak benneteket, hogy Shambhala Urának nyomdokaiba léphessetek, tudván, hogy sokat kell tenni az emberiségért a kemény tisztulás idején.

De ne felejtsétek el, hogy Shambhala Fénye, amelyet a Teremtő Szeretet sugároz, mindig győzni fog, mindig győzelmet arat azokban, akik hisznek benne.

Legyen ez a Maraton egy találkozás a Kelet bölcsességével, hogy támogassanak benneteket minden olyan munkában, amelyet ezekben a hónapokban fogtok végezni, hogy Isten Megnyilvánulásának Tervét építhessétek ebben az emberiségben.

A Szent Góbi-sivatagból áld meg és bátorít benneteket  Mesteretek, Shambhala Ura

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, FATIMÁN KÖZVETÍTETT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim, a Fiam Békéje legyen veletek.

Amikor az Istenség visszaszerzi azokat a szellemi tereket, amelyeket korábban az ellenség leigázott, és Isten Terve visszaszerzi különösképpen azokat az ártatlan lelkeket, akik korábban szenvedés, kétségbeesés és anyagi kárhozat tárgyai voltak; ez Krisztus Megváltó Szeretetének látható győzelmét jelenti és képviseli minden sötétség felett; ez azt jelenti, hogy az utolsó idők szolgái, vagyis apostolai, bármilyen körülmények között odaadják magukat, hogy életüket és szolgálatukat adják a szenvedőkért és a legkiszolgáltatottabbakért.

E terek győzelme és meghódítása a Szeretet által elkerülhetetlenül kihívást jelent a viszontagságok és káosz körülményei között. Emiatt Krisztus szolgái felajánlják magukat, hogy az Úr eszközei legyenek, a következményektől függetlenül és a lehetséges kockázatok felmérése nélkül.

Ez nem a fantázia vagy a fanatizmus kifejezése, hanem a Szentlélek által mozgatott és adott cselekvés, Aki a maga megváltoztathatatlan formájában képes arra, hogy az odaadó szolgálókon keresztül kegyelmeket, csodákat és megoldásokat ad ott, ahol korábban lehetetlennek tűnt.

Az Angolai Misszió példájáról beszélek, amelynek az első szakasza ma egy ciklus végére ér, és amely ma egy új szakasz felé nyílik, egy olyan szakasz felé, amely teljesen szabad a szellemi, erkölcsi és belső csomóktól. A következő szakasz, amely gyorsabb és hatékonyabb megvalósítást ígér a bolygó egy olyan régiójában, mint Afrika, amelyet a társadalmi és politikai átláthatóság hiánya szab meg és temet el, és amelybe beleavatkozik a korrupció végtelen bűne.

Ide lép be Fiam az Ő szellemi Tudatán keresztül, mert ezekben a terekben, amelyek látszólag elveszettek és anyagi megoldás nélküliek, kezdődik majd minden nulláról, ahová majd visszatérnek a szegények legszegényebb lelkei, hogy lássák újjászületni a fényt, a szeretetet és a hitet marginalizált életükben.

Emiatt minden spirituális mozgalomnak van egy anyagi kihatása, amely részét képezi azoknak a névtelen áldozatoknak, amelyeket Krisztusnak fel lehet ajánlani Szeretetének és Irgalmának győzelméért az emberiségben.

Emiatt mélységesen hálás vagyok mindazért, ami ilyen rövid idő alatt felépült Afrikában; mert ez valami kitörölhetetlen, ami megmarad Isten Szívében, és amit soha semmi és senki sem lesz képes feloldani, mert a Szeretet cselekedete volt, ami meggyógyította a fájdalmat.

Köszönöm ezt a humanitárius küldetést, és azt, hogy válaszoltatok Fiam hívására!

Áld benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, FATIMÁN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekek!

A bolygóváltás jelenlegi idejében egyes Fiamat szolgáló tudatok felajánlják magukat, hogy a legsebezhetőbbekkel és legvédtelenebbekkel együtt támogassák a keresztet, amelyet sok lélek kap, olyan súlyt, amely rájuk nehezedik, hogy ne tudjanak szabadon járni. Ezt a súlyt egyeseknek át kell alakítaniuk, hogy a legsebezhetőbbek és legvédtelenebbek megkapják azt kegyelmet, hogy megszabaduljanak az elnyomástól.

Ezért ez az ismeretlen Armageddon időszaka, ez egy olyan időszak, amelyben minden megengedett a lelkek számára, hogy meghatározzák, melyik utat választják az elkövetkező időkben. A testvér keresztjének a megkönnyebbülése csendes szellemi ajtót nyit, amelyen keresztül az Istenség munkálkodhat a legelnyomottabbak megmentésén és megváltásán.

Ebben a ciklusban, a világ nagy adóssága miatt, az Istenségnek áldozatkész és önzetlen szívekre van szüksége, amelyek képesek elfogadni valamit, ami nem felel meg nekik szellemi útjukon.

A Mennyek figyelmesen fogadják ezt az ajánlatot, mivel a legsötétebb tereket nyitja meg Isten angyalai előtt, hogy az Örök Fény beléphessen, és hogy ugyanaz a Fény változtassa át és alakítsa át a legrosszabb helyzeteket és körülményeket, amelyekben a legelnyomottabb lelkek találják magukat.

Ezért, kedves gyermekeim, aki felajánlja magát arra, hogy ezt a csendes feladatot támogassa és fenntartsa, többet jelent, mint igent mondani arra, hogy minden megoldódjon; azt a csúcspontot képviseli, amelyben az Irgalom képes lesz az Igazságosság helyett cselekedni, és így megmenteni a bebörtönzött szíveket.

Csak elég figyelmesnek lenni a Nagyobb Világegyetem hívására.

Köszönöm, hogy válaszoltok a hívásomra!

Áld titeket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES SZÁMÁRA

Drága gyermekeim!

Készítsétek fel a szíveteket arra, hogy  befogadjátok magatokba a Mennyei Egyház eljövetelét, mert mindannyiótoknak szüksége lesz rá.

Fiam Szellemi Egyháza előtt legyen életetek felajánlás és dicsőítés, hogy az összes szándék a Teremtő Lábához jusson.

Az emberiségnek ezen a csúcspontján Fiam le fogja hozni Mennyei Egyházát, hogy a lehető legtöbb léleknek segítsen.

Az emberiségnek nagy szüksége van a gyógyulásra. Ezért felszólítalak benneteket, gyermekeim, hogy mostantól kezdve tudatotok a szeretetteljes felajánlás cselekedete legyen, hogy a bolygó is részesüljön ennek a javából.

A Mennyei Egyház a maga geometrikus és isteni formájában fog leszállni.

Leszállásukkal a lelkek számára elérhetővé válik Isten Ajándékainak és Erényeinek jelenléte, így a szolgák élete kiegészül a szeretet belső impulzusával, amelyet szintén a Szentlélek hoz.

Ezekben a napokban Irgalommal lehet majd tekinteni a bolygóra, Fiam Egyházának jelenlétében, és az emberiség képes lesz arra, hogy sok hibáját helyrehozza az őszinte és igaz bűnbánat révén.

Így a Mennyország kapui nyitva lesznek az angyalok számára, hogy beavatkozzanak a lehetetlen okok miatt, és elhozzák a bűnbánóknak a Szellemi Világegyetem Kegyelmét, mint a megbocsátás és a belső megbékélés balzsamját.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Megáldalak benneteket.

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Nem érdekel, hogy hogy vagy, addig, ameddig, valóban Velem vagy, úgy, ahogyan én veled voltam a Gecsemáné kertjétől a Keresztig.

Ahogyan te velem Velem vagy, úgy adok velem való létednek különleges értéket, mert az a forma, ahogyan bensőleg Velem vagy, megmutatja és megerősíti Számomra a lehetőségét vagy a nehézségét, annak hogy Tervemet rajtad keresztül hajtsam végre.

Tudom, hogy az, amit mondok, talán lenyűgöz vagy megráz téged, de elköteleztem magam a Mennyei Atya előtt, hogy elmondjam az igazságot társaimnak, hogy azok minden nap növekedjenek, nem vezetői vagy általános képességeik által, hanem Igazságomon keresztül.

Azért mondom ma ezt neked, mert tudom, hogy minden nap Velem vagy, az eseményektől vagy a helyzettől függetlenül. Kevés olyan ember van, aki ilyen módon van Velem, pontosan ezért adok lehetőséget mindenkinek, hogy egy nap feltétel nélkül Velem lehessen.

Így, fokozatosan hozom létre a valódi szolgálók seregét, akik Istent szolgálva segítik a Hierarchiát a Megváltás Tervének végrehajtásában.

Köszönöm, hogy a szavaimat a szívedben őrzöd!

Áld titeket

Mesteretek é Uratok, Krisztus Jézus

A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS NAPI ÜZENETE, AMIT AZON AZ UTAZÁSON ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA, AMELY PORTUGÁLIÁBÓL, LISBÓÁBÓL A BRAZÍLIAI BELO HORIZONTE FELÉ TÖRTÉNT

A nyugalom és a kihívások pillanataiban egyaránt jelen vagyok, és bármilyen körülmények között megőrzöm és megvédem juhaimat, mert bennük, Szívem szolgálóiban be kell, hogy teljesüljön az Isteni Terv.

Így különböző eseményeken keresztül valósítom meg Tervemet, a szeretet és a megváltás elterjesztését bármely vidéken, amely  mint kimeríthetetlen kútból, a Világegyetemből, a Forrásból ered.

Ezért vagyok juhaim mellett, vezetem őket és vigyázok rájuk, amikor ezt megengedik Nekem, mert amikor sikerül vigyáznom rájuk, felfedem nekik törekvéseimet, és ők elviszik Béke-üzenetemet bárhová, ahová mennek.

Jelen vagyok, és soha sem hagyom abba szolgáim szükségeinek kielégítését, mert bennük építem fel templomomat, hogy a belső béke és a szeretet az egész földre kiterjedjen.

Köszönöm, hogy megőrzitek Szavaimat a szívetekben.

Áld titeket

Mesteretek és Uratok, Krisztus Jézus

Az Isteni Irgalmasság Maratonja
KRISZTUS JÉZUS MEGJELENÉSE AZ ISTENI IRGALMASSÁG 42. MARATONJÁN AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN, MIAMI VÁROSÁBAN ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Isten három személye jelen van ma itt. A szenvedő világot keresik, azt a világot, amely elvesztette azt az utat, amely a Teremtőhöz vezeti, mert az anyagi élet energiái befolyásolták őket.

Ma azért jöttem, hogy feltárjam azt, ami sötét és ami fájdalmat okoz a lelkeknek.

Isten Három Személye közül a Fiú elsősorban azért érkezik, hogy megkönnyebbülést adjon a világnak, ami ezekben az időkben szükséges; mert az egész Világegyetem látja azt a szenvedést, amely felhalmozódik az emberi tudatban, és mindent leigáz, mert olyan szenvedésről van szó, amelyet nem sikerült meggyógyítani, és amelyhez tudatos lelkekre van szükség azért, hogy ezt a bolygói szenvedést a fény eszközei által enyhíteni lehessen; ez egy nagyon fontos lehetőség, amely a szívetekben születik.

Ma Lábam elé hozom a bolygót, hogy Velem együtt szemlélhessétek, és lássátok, mennyire szüksége van az összes szolgálónak a segítségére, és azoknak a segítségére, akik Uratok szolgálói lesznek.

Ahhoz, hogy az ajándékok leszállhassanak a bolygóra, szükség van egy olyan megfelelésre, amelynek az emberiségből kell kiindulnia, válaszolva a Megváltó hívására a bolygó ezen akut órájában, ahol sok esemény játszódik le, és amely veszélyezteti az emberiség nagy részét, azt a részét, amely még mindig nagyon mély álomba merül az illúzióban.

Azért jöttem, hogy eltávolítsam a fátyolt sokak szeméről, mert az a vágyam, mint bízó Szív vágya, hogy a lelkek sok mindenről tudomást szerezzenek. Így segítenek majd Nekem megvalósítani a Tervemet, amely az utolsó hátrahagyottakat keresi.

És ezek az utolsók milliónyi lélek, akik az idők során elvesztek, mert nem tudták, hogyan találják meg Irgalmas Szívemet, mert elfogadták életükben más utak megerősítését, amelyek nem vezetnek sem békéhez, sem szeretethez. sem a Testvériséghez.

Szükségem van arra, hogy szolgálóim ezekben az időkben mindenekelőtt egységben legyenek, túl a különbözőségükön, elképzeléseiken és érzéseiken.

Ennek a testvéri egységnek a felépítése lesz az, amely győzelemre fogja vinni a Tervemet a bolygón; azt a Tervet, amelynek a végrehajtására felkért Isten ebben az időben, hogy felkészüljenek azok a lelkek, amelyeknek várniuk kell az ebbe az emberiségbe való Visszatérésemre.

Ha ez az egység nem épül fel először a Terv összes szolgája között, hogyan érhetem el azokat a külvárosokat, ahol a szenvedés uralkodik, ahol a lelkek kétségbeesnek, és semmiben sem találnak megkönnyebbülést? Mert sokan másfelé néznek, hogy ne lássák a planetáris valóságot.

Véget kell vetni ennek az emberi hozzáállásnak.

Egyesítsétek szíveteket szeretetben és hitben, hogy Terveim megvalósuljanak a világban, és - ahogy már mondtam nektek - Üzenetem eljuthasson az emberiség minden nemzetéhez, a Föld minden sarkába, ahol még sok lélek van, amely mély gyógyulásra és felszabadulásra vár.

Mindaddig, amíg nem építik meg ezt az egységet, várnom kell erre a pillanatra.

Ne feledjétek, hogy jelen vagyok az alázatos és egyszerű szívekben, amelyek mindig engedelmeskednek hívásomnak.

Ezeken a szíveken keresztül tudok beszélni, és talán nem is tudnák felfogni, mert a szeretetben kellene lenniük ahhoz, hogy láthassák.

A Szeretet az, amely egyesít benneteket Atyám Tudásának Forrásával.

A Szeretet az, amely egyesít benneteket a Szívemmel, és egy igazi testvériségben egyesít benneteket.

Ezért van szükségem arra, hogy a szívetek megnyíljon, különösen azok a szívek, amelyek oly régóta kísérik Utamat.

Szükségem van arra, hogy ne felejtsétek el a Hierarchiát, és hogy tudjátok, hogy Ő jelen van a Szeretetközpontokban, és hogy mindegyikőtök szíve és élete kötelezettséget írt alá a Megváltóval.

Ott találhatjátok meg az egység folyamatos munkáját is mindnyájatok számára.

Ez az egység tesz benneteket erőssé és legyőzhetetlenné, minden olyan ezen a bolgón élő lényt, amely a bolygó átmeneti korszakába lép, és amely az Apokalipszissel és az Armageddonnal néz szembe, amelynek az emberiség nincs teljesen tudatában, mert még soha sem tapasztalta.

Az egység szent tulajdonsága következetessé teszi a Terv szolgáit, és nem válnak el sem Szeretetemtől, sem Műveimtől, mert ez csak akkor történhet meg, ha szívük elválik egymástól, és igyekeznek érvényesíteni elképzeléseiket és gondolataikat, amelyek szemben állhatnak azzal, amit Én gondolok, azzal, amit a Mester tervez az emberiség számára.

A döntő ponton vagytok, társaim, akárcsak az apostolok a múltban.

Abban a pillanatban vagytok, amikor Királyotok átélte a Kínszenvedését, és mindent odaadott volna mindenkiért.

Abban a pillanatban vagytok, amikor megerősítitek Krisztust a szívetekben, és tanúságot tesztek Krisztusról életetekben a szeretet és a testvériség tettei által.

Talán egyesek azt hiszik, hogy a Mesteretek már többször elmondta ezeket a dolgokat. Ha még egyszer megismétlem, az Isteni Irgalmasságom által lesz, mert Isteni Irgalmasságom az, amely elhozza a türelmet, hogy elviselhessetek bizonyos ügyeket.

De itt az ideje abbahagyni az ellenállást, és hagyni, hogy a szív köve összetörjön, hogy Fényem behatolhasson a tudat mélyére, és minden szolgámat a Szeretet és az Egység igazi apostolává tegye.

Csupán a Szeretet és az Egység által megélt tapasztalat révén megengedhetitek, hogy több időt töltsek közöttetek; mindenekelőtt, hogy a világ azon lelkeivel lehessek, akik buzgón keresik Isteni Irgalmasságomat, hogy rendezni tudják adósságaikat, tévedéseiket és magatartásukat, amelyek megsebesítették Isten Szívét.

Kérlek benneteket, hogy ne felejtsétek el a szívetek közötti egységet, mert ez megengedi, hogy a világ más nemzeteibe is eljussak.

Az Világegyetem arra vár, hogy rááraszthassa a Kegyelmet az ázsiai kontinens nemzeteire.

Ahhoz, hogy ez megtörténjen, meg kell tennetek az első lépést az egység felé, mert az egység örökké a szeretet és mások szolgálata által épül fel.

Így gyógyítlak ki benneteket a félreértéseitekből, az ellenállásaitokból, és így gyógyítom meg nagyon kemény szíveteket is.

Emiatt tegnap nem csak nektek adtam Szívemet felajánlásul azon lelkek részére, akiknek a legnagyobb szükségük van rá; hanem a legidősebb szolgáimnak is, akik már jó ideje mellettem járnak ebben a szellemi feladatban, amelyet minden szívre bízok, hogy teljesítsék a mennyei Atya Célját, és amelynek szolgáim önátadásán  és szolgálatán keresztül kell leszállnia a Földre.

Még mindig remélem, társaim, legrégebbi bajtársaim, hogy mindegyikőtökre számíthatok az igazságban, az átláthatóságban, a nyitottságban, a szeretetben, az egységben, hogy kialakulhasson az a gyógymód, amelyre szellemeteknek még szüksége van.

És ez a gyógymód az egész emberiség javára válik, akár hiszitek, akár nem. Így vetek véget az emberi állapotnak a Terv legrégebbi szolgáiban.

Szükségem van a szívetekre, hogy el tudjam érni a világban élő szíveket.

Nem fogok tudni közvetlenül ezekhez a szívekhez fordulni, mert megígértétek, hogy közvetítőim lesztek az élet minden részletében, minden egyes lépésben, amelyet meg kell tennetek, mint a csoportéletben, a testvéri közösség életében, amely az első elvetek kell, hogy legyen, hogy teljesíthessétek az Isteni Akaratot.

Átengedem ezt a helyet itt Miamiban, hogy beszélhessek a Terv legrégebbi szolgáival.

Tudjátok, hogy mit jelent az, hogy egy pillanatra félreteszem a feladatomat, hogy foglalkozzak a belső problémáitokkal?

Társaim, lehetséges, hogy egy napon lesz bátorságotok felülmúlni önmagatokat Értem, hogy megadhassam a világnak azt, amit az emberiség számára adok át?

Ha megteszitek ezt az igazi lépést, látni fogjátok, hogy Munkám spontán és igaz módon történik a csodákon keresztül, amelyeket remélem, hogy véghezvihetek azokban a szívekben, amelyeknek a legnagyobb szükségük van rá, mint azok, akik ma itt vannak, akik megbékélést keresnek az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel, Isten három személyével.

A Szentháromság azt kéri, hogy kísérjétek nagyobb figyelemmel a csoportéletet, a testvériséget, különösen az egység részleteit, szolgáim nem veszíthetik el ezeket a tulajdonságokat.

Szükségem van arra, hogy építsetek, ahogy tanítottam nektek, egy belső erődöt, amely képes felszámolni a tudat ellenállását.

Tegnap adtam egy példát a transzcendált lélekre. Ma példát adok nektek egy olyan lélekről, amely ellenáll; mert mindenki tanulni jön ebben az emberiségben: megbocsátani, szeretni és meggyógyulni.

És azt fogjátok tenni életetek hátralévő részében, hogy meghódítsátok a Mennyek Királyságát, amely arra vár, hogy leszálljon a szívetekbe, hogy befejezzétek Istennek ezt a Tervét, amely meg van írva az Ő örökkévaló Szerető Szívében.

A szentségek megszabadítanak benneteket, megszentelnek benneteket, és élő közösségben lesztek Irgalmas Szívemmel, egységben az Atyával és a Szentlélekkel.

Elnézést kérek a szenvedő lelkektől, de tudjátok meg, hogy teljesítem a kéréseiteket. Gondoskodnom kell azokról a nyájaimról, amelyek a legközelebb állnak Hozzám.

A vad farkas nem nyugszik meg addig, amíg le nem csap bárányaim egyikére, már megtapasztalták és át is élték ezt, vannak erre valódi példák.

Ahogyan az apostolok élték át a múltban a megtisztulásukat, az átalakulásukat és a felébredésüket, ugyanúgy teszek apostolaimmal ezekben az időkben.

Mindig ugyanazokat a Törvényeket használom, hogy képes legyek munkálkodni az Irgalmasságon és az Isteni Igazságszolgáltatáson keresztül.

Használjátok ki Isteni Irgalmasságomat, amíg az Isteni Igazságszolgáltatás meg nem érkezik, hogy szíveteket szelíd és derűs lelkekké tegye, amelyek teljesítik Célomat.

Miamiban meg kell alapítanom egy munkát, egy elsődleges tanítási és imaművet, hogy a lelkek közelebb kerüljenek Szívemhez, és hogy ezt a helyet referenciaponttá tegyem azok számára, akik felébrednek.

Ez még csak most kezdődött. Attól a pillanattól kezdve, hogy megnyílt a szívetek, hogy befogadjatok ebben a városban, amelyben Isten Irgalmának kiárasztására törekszem egészen az utolsó napokig, ez az Irgalmasság a város megtisztulásához és átalakulásához vezet majd.

De ha a szívek elfogadják hívásomat, akkor néhány dolog nem fog megtörténni, mert az Egyesült Államok elkötelezettsége az, hogy testvéri nemzet,  szolgáló nemzet legyen, hogy együttműködjön a világ legszenvedőbb nemzeteivel, hogy véget vessen a háborúnak, és hogy a szolgálaton és az imádságon keresztül békét teremtsen.

Nagyon nagy az Atya törekvése: hogy képes legyen helyrehozni azokat a teremtményeket, amelyek különböző eszközök által tértek le a Fény útjáról.

Miaminak  a megváltás olyan bölcsőjévé kell válnia, amely elhagyja a felszínes életet, hogy belépjen az anyagtalan életbe. Ez a Kívánságom.

A kenet, a keresztség és a közösség elemeinek áldási szertartása.

Azért emlékeztetlek minden nap a Kínszenvedésemre, hogy felülmúljátok saját magatokat, és ezáltal belső erőt nyerhessetek legmélyebb ellenállásaitok megtöréséhez, és hogy a tudatotok fényes tudattá alakuljon át, amelyet áthat az Isten Szeretete, Bölcsessége és Igazsága.

Ezeken az elemeken keresztül adom meg a legegyszerűbbeknek, a legszorgalmasabbaknak az ellenállás láncaiból való megszabadulás Ajándékát és a lélek nyitottságát, hogy közösségben élhessenek a Teremtővel.

Megáldom ezeket az elemeket, hogy Testemmé és Véremmé váljanak.

Lelkem Fényével beborítalak benneteket, és köszönöm az összes zarándoknak, hogy segítettek teljesíteni ezt a nagyszerű küldetést Közép-Amerika, Mexikó és az Egyesült Államok nemzeteiben.

Végre bezárult egy nagy, a pusztuláshoz vezető ajtó azáltal, hogy a Szívemhez ragaszkodtok, és mindenki erőfeszítése által.

Ez felbecsülhetetlen a Teremtő Atya és mindenekelőtt az Ő gyermekei számára.

Hálát adok nektek.

Békét adok nektek, és azt akarom, hogy mindig békében legyetek a világ minden részén, mert a Föld felszabadulásért kiált.

Hálát adok nektek.

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN ADOTT ÁT A SÃO JOSÉ DO RIO PRETOBÓL SAN PABLOBA TÖRTÉNT UTAZÁS ALATT, ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Szeplőtelen Szívemen keresztül, az Élő Isten Szívén keresztül van hatalmam és Kegyelmem arra, hogy megszabadítsalak benneteket minden fájdalomtól és tévedéstől.

Bízó Szívemen keresztül adom meg nektek azt a lehetőséget, hogy utatokat a fény és a szeretet értékes ösvényévé tegyétek.

Aki egyesül a Szívemmel, annak tudnia kell, hogy osztozni fog Velem abban az örömben, amit érzek, és abban a gyötrelemben is, amelyet a világon élő összes gyermekemben látok.

Aki az Én Szívemben él, az Velem együtt fog szenvedni és mindent el fog viselni ennek a beteg bolygónak a javára és azoknak a megváltásáért, akik még nem jelentkeztek, mint Krisztus szolgái.

Kinyilatkoztatom nektek Szeplőtelen Szívemben Isten Isteni Akaratát és a hűséges célt, hogy mindenek felett teljesítsétek.

Éjjel és nappal, pillanatról pillanatra meghívlak benneteket, hogy fedezzétek fel újra Szeplőtelen Szívemet, hogy felébreszthessem az életetekben a csend és az atyaság érzését embertársaitok iránt.

Az Isteni Testvériségben arra hívlak benneteket, hogy éljetek úgy, hogy apránként az emberiség történelme irányt változtasson, és hogy újra lehessen írni a fény és a megváltás sorsát.

Így minden nap meghívlak benneteket, hogy Bennem éljetek, hogy mindannyiótokban munkálkodhassak, hogy eloszoljanak a kételyeitek, és Isten Békéje és Szent Bizalma uralkodjon.

Állandóan arra hívlak benneteket, hogy legyetek a Béke eszközei a világban.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Jézus Krisztusban egyesítelek benneteket:

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Mint egy fény-hárfa hangja, úgy viszem a lelketekbe a legtisztább és legharmonikusabb hangokat, amelyek a Mennyben léteznek, hogy ily módon megkapjátok Anyai és Szellemi Gyógyításom balzsamját.

Gyermekeim, minden, ami előre látható volt, már elkezdődött, és az emberiség ebben a pillanatban szembesül tetteinek és döntéseinek eredményével, amelyek ebben az órában lelkek millióit fogják eltéríteni a Fiam által felkínált útról.

Sok szeretett gyermekem a szenvedés, az átalakulás és a megadás igája alatt fog élni az emberiségre nehezedő hatalmas teher és a mennyei kéréseknek engedelmeskedő szolgák hiánya miatt.

Ez az a végtelen ok, amiért Mennyei Atyátok, Adonai, úgy döntött, hogy az átalakulás kódjait kiárasztja, amelyek annyira hasonlóak azokhoz, amelyeket Szeretett Fiam megtapasztalt és érzett a Gecsemáné kertben töltött utolsó éjszakáján.

Az Atya saját Szent Kezei által egy olyan ösvényre helyez benneteket, amelyet még senki sem ismert meg és soha sem tapasztalt meg; mert a múlt sok szentjéhez hasonlóan nektek is át kell majd mennetek ugyanazon a kapun, hogy Isten felismerje, hogy helyesen teszi azt, hogy Irgalmat és Szabadítást áraszt egy olyan világra, amelyet teljesen megbénítottak az ellenfelem jelvényei.

Ezért készüljetek fel, gyermekek, mert eljön az idő, és Isten az Ő legdrágább Ajándékainak letéteményesévé tesz benneteket, hogy Szeretett Fia nevében felkészüljetek arra, hogy segítsétek Isten Tervének fejlődését.

Így, gyermekeim, az önátadás és az adakozás szellemében, a bizonytalanságok és a körülmények ellenére, készen álltok majd arra, hogy vállaljátok az egyik ciklus végét és a másik kezdetét.

Mennyei Édesanyátok összegyűjt benneteket Isten Gyógyító Szellemében, hogy éljétek át intenzív belső megtisztulásotokat és felszabadulásotokat, hogy teljességben és szeretetben szolgálhassátok Isten Országát.

Gyermekeim, a végső csata még nem kezdődött el. Mielőtt ez megtörténik, azért jövök a Mennyből, hogy elárasszalak benneteket a Tanításaimmal, amelyek elvezetnek benneteket ahhoz, hogy készen álljatok a Mennyei hívásra.

Ne csüggedjetek. Az Úr veletek lesz, még ha nem is érzitek, az Ő jelenléte csendes.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!
Egyesít benneteket Isten Áldott Szívével
Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS HETI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, BRAZÍLIA VÁROSÁBAN, A SZÖVETSÉGI KERÜLETBEN, A NAP ANYJA SZERZETESRENDBEN KÖZVETÍTETT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Szívem dicsőíti azok erőfeszítéseit, akik összhangban vannak Szent Szívemmel.

Szívem dicsőíti azokat, akik mellettem maradnak, és viszonzást nem várva, türelmesen várják érkezésemet.

Szívem dicsőíti azokat, akik már nincsenek mellettem, de akiket vonz Szellemem ereje, amely egykor összegyűjtötte és megmentette őket. Én megadom Mindannyiuknak Gyógyításomat és Kegyelmemet, az éjszakából a reggelre vigasztalom őket, kihúzom őket az ürességből a Paradicsom felé. Így hagyom itt élő krisztusi kódjaimat, hogy ezek a lelkek egy napon majd újra átadják magukat Nekem.

Királyságomban sok szolgálóm van, és mindegyikük, szíve teljes erejével Nekem ajánlja a maga nagy erényét és szeretetét. Ezekben a szolgálókban érzem Magam teljesnek, mert rajtuk keresztül Én szenvedek, Én gyötrődöm, Én értem meg azokat az emberi hiányosságokat, amelyek olyan hatalmas sivatagokat hoznak létre, ahol belül nincs jelen az Élet Vize.

De Én elviszlek titeket Szeretetem és Irgalmam óceánjának nagy partjára, hogy ezekben a nehéz időkben bízzatok, fogjátok meg a Kezem, és szálljatok fel a megváltást és a békét adó mentőcsónakomra, mert ezen a végtelen és kimeríthetetlen óceánon keresztül Én tükrözöm majd vissza valódi küldetéseteket, amely a szeretet és a megváltás küldetése a Föld eme korszaka számára.

Így Én adom nektek az evezőimet, amelyek olyan súlyosak, mint a kereszt fája, amelyet  irántatok való szeretetből habozás és gondolkodás nélkül hordoztam a  Vállamon. Azt akarom, hogy a fáradtság vagy a magány ellenére is evezzetek, semmi sincs köztetek és Köztem, ami el tudna választani bennünket egymástól.

Én ebből a világból Vagyok, Én a részetek Vagyok, és tőletek emelkedtem fel Atyámhoz, hogy beszéljek Hozzá, és könyörögjek Neki az egész emberiségért. De tudjátok meg, hogy a folyamatos evezés során egyesek olyanná válnak, mint a hajótöröttek, mások túlélik majd a felülemelkedés és a próbatételek nagy viharait. Ám Rajtam keresztül, Atyám erőssé és derűssé tesz majd benneteket.

Békémen keresztül a várt kikötőbe, Szívem kikötőjébe érkeztek majd.

Azért hagyom nektek ezt a példázatot, hogy azt éljétek meg; ne csak hallgassátok, hanem hogy ez példa legyen a teljes szolgálóra, aki megéli az apostolságot.

Isten Irgalma alatt megáldalak titeket.

Köszönöm, hogy a Szívemre hallgattok!

A Megdicsőült Krisztus Jézus

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT