SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET IZRÁELBEN, GALILEÁBAN, A TÁBOR HEGYEN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Mindig imádjuk Istent, és ismerjük el az Ő Kifürkészhetetlen Jelenlétét.

Drága gyermekek, a Szentséges Szentség előtt, a Tábor-hegyen, Mennyei Édesanyátok arra hív benneteket, hogy lépjetek be az eljövendő Nagyhét bevezetőjébe, amelyben Fiam Önmagát adja értetek, hogy megváltást nyerjetek és bőséges életetek legyen.

Drága gyermekek, mielőtt Jézus diadalmasan bevonul Jeruzsálembe; ti, a végidők apostolai, adjátok át felajánlásotokat a Teremtőnek, mert az Ő Mennyei Egyháza nyitva lesz, és szívetek felajánlásai az Úr Színe elé kerülhetnek.

Azért beszélek nektek az őszinte felajánlásról, mert az elkövetkező Nagyhéten a lelkeknek ajánlatot kell tenniük a világ szenvedésének enyhítése és a közömbösség felszámolása céljából megannyi váratlan helyzettel kapcsolatban, amelyet az emberiség átél.

Drága gyermekeim, mint Mennyei Édesanyátok, elkísérlek benneteket ezen az úton, amelyen elkezditek elfogadni a megváltás krisztusi útját.

Köszönöm, hoigy válaszoltatok a hívásomra!

Áld benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája
 

Rendkívüli üzenet
A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS KÜLÖNLEGES ÜZENETE, AMELYET FRANCIAORSZÁGBAN, AZ ALPOKBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA AZ ISTENI IRGALMASSÁG 109. MARATONJÁRA

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Íme, az Éj Ura, Aki vezeti az összes juhát, különösen a leginkább elveszetteket, hogy visszatérjenek Isten Szívének istállójába, és igyanak az Ő Isteni Alázatának Szent forrásából, mert ha nem élünk alázatosan ebben a világban, ha az alázat nem fejeződik ki a lelkekben és a szívekben, nem lehet elkerülni a harmadik világháborút, amely nehéz lenne.

Ezért vagyok ma itt, az Alpok tetején. Még egyszer összegyűjtelek benneteket e szent hegyek lábánál, ahol a Hierarchia összegyűlik és egyesül veletek, hogy könyörögjetek Istenhez egy utolsó esélyért az emberiség számára; hogy a világ nemzetei és különösen Kelet-Európa nemzetei tükrözhessék az ezekben az időkben oly sürgető harmóniát és békét.

Emiatt semmi és senki sem akadályozhatta meg az Éj Urának ideérkezését, mert Magával hozta az egész Világegyetemet, az egész Teremtést; és Lábával tapossa azt, ami gonosz ezen a bolygón, és Szent Szíve Fényén keresztül megmutatja azt az utat, amelyet a lelkeknek ebben a sötét éjszakában kell járniuk, hogy soha se veszítsék el az előttük lévő Isteni Cél lángját, hanem ezen a szent anyagtalan lángon keresztül a lelkek megtalálják önmagukban Isten Akaratát, és kifejezzék ebben az anyagi életben azt a Célt, amely kezdettől fogva meg van írva.

Emiatt az irgalmas ima eme napjaiban, Isten nevében, arra kérlek benneteket, hogy őszintén imádkozzatok; legyen őszinte az Irgalmasságért elmondott Ima minden egyes gyöngye, amelyet azért ajánlunk fel, hogy elkerüljünk egy szörnyű harmadik háborút ebben a világban, és mindenekelőtt ezen az északi féltekén.

De ne veszítsétek el a hiteteket, mert ti a társaim és a barátaim vagytok, az Én fiaim vagytok és az Én lányaim, és ma mindannyian Szívem Szent Cenákulumában vagytok, hogy mint ahogy több, mint kétezer évvel ezelőtt ünnepeljétek Velem újra a Szent Eucharisztiát, Isten szeretetének végtelen örökségét, amelyet a kenyéren és a boron keresztül feltétel nélkül ajánlottak fel nektek.

Emiatt hasonló időben vagyunk, mint több, mint kétezer évvel ezelőtt; de most, mint a végidők kijelölt Új Krisztusai, nemcsak ennetek kell a Testemből, vagy innotok kell Vérem Kelyhéből, hanem meg kell hogy tanuljátok, hogy átéljétek a saját  Getszemáni-kerteteket.

És annak a sötétségnek ellenére, amely ezen a bolygón uralkodik, a bizonytalan ajtók ellenére, amelyek még mindig nyitva vannak, a tudatlanság, a háború, a közöny, a szívek hidegsége ellenére, az összes bűn és az összes sértés ellenére, amelyet Isten Szívének okoznak, Szent és kifürkészhetetlen Szívem nap mint nap, az Isteni Irgalmasság intenzív könyörgésének napjaiban, begyűjti mindannyiótoktól azokat a szemeket, amelyeket őszintén felajánlotok Nekem, nem csak az ukrajnai és oroszországi békéért, a háború végéért a bolygónak ezen a vidékén és a Föld más részein, de úgy is gyűjtöm össze az imáitokat, mint igaz felajánlást Istennek, mert újra esélyetek lesz arra, hogy bízzatok Irgalmasságomban.

Hogy lássátok, milyen nagy Irgalmasságom, ma újra itt vagyok, a bolygó ezen vidékén, hogy Szememmel szemléljem, és Szívemmel átérezzem a háborúkban és a világméretű konfliktusokban élő lelkek fájdalmát és gyötrelmét.

Társaim, őszintén szeretném elmondani nektek, hogy az összes Hierarchia keményen dolgozik a bolygón lévő szituáció miatt; hogy minden egyes lépéseteket, Krisztus szolgáinak lépéseit, ebben a pillanatban igazolásként és engesztelésként szemléljük, e világ és az emberiség összes borzalma és sértése előtt.

Emiatt, társaim, ezek a napok nemcsak Krisztus Megváltó Művének az összes szolgája számára lesznek meghatározóak a Földön, hanem Európa ezen nemzetei számára is meghatározóak lesznek, mert az, ami meg fog történni a következő időben a bolygó eme vidékén, feltétlenül ki fog hatni a világ többi nemzetére, és Európa már érzi az ukrajnai háború súlyát.

Isten az Ő Ereje és Szeretete által, Irgalma és közbenjárása által meg tudta volna állítani ezt a háborút; de, társaim, az, hogy a lelkek engedtek az anyagi világ bizonyos erőinek, veszélyezteti ezt a beavatkozást, nemcsak szellemi, hanem anyagi szempontból is.

De bízzatok, és ne siránkozzatok, bízzatok a szív imájának erejében és fényében.

Bízzátok Istenre a könyörgéseiteket, a szándékaitokat, az imáitokat, hogy Kelet-Európában megálljon a háború, és hogy ezeket az aktuális eseményeket, mint a világ többi eseményét, amelyek mindenki szeme elől rejtve maradnak, ne háborús fegyverként használják fel, megerősítve a hiányt, a szükséget és az igazságtalanságot.

Ezért a Szent Szívem által elért érdemek révén arra hívlak benneteket, hogy legyetek Velem ebben a hosszú, sötét éjszakában, amelyet a bolygó átél, anélkül, hogy szem elől tévesztenétek az Isteni Cél fényét, mert sok lélek veszíti szem elől a saját Szellemi Célját ezekben az időkben.

Bizony mondom nektek, hogy nagyon kevesen fogják elvégezni azt a szellemi feladatot, amely sokaknak felelne meg, akárcsak 2000 évvel ezelőtt, amikor nagyon kevesen, a Szeretet Mesterével egyesülve, teljesen odaadták magukat, odaadták az életüket az emberiség  megváltásáért, e bolygó-iskola megváltásáért.

Tudom, hogy amit ebben a pillanatban megígérek, nem csodálatos, megígérem nektek, hogy olyan szellemi áldozatot fogtok átélni, amelyet életetek semmilyen más pillanatában sem éltetek át.

Emiatt Kínszenvedésem szimbólumain keresztül képes leszek a megkeresztelkedés és a belső szeretet növekedésének új tapasztalatait terjeszteni azokban, akik elfogadják.

Ki fogadja el, hogy kezébe vegye az Úr Töviskoronáját?

Ki vállalja, hogy magával vigye azokat a szögeket, amelyek átszúrták az Úr Kezét és Lábát?

Ki vállalja, hogy Velem együtt hordozza a bolygó keresztjét?

Ki engedi meg, hogy a lándzsa átszúrja az oldalát, tudván, hogy nem érdemlitek meg mindezt, és még kevésbé érdemelte meg Mesteretek és Uratok.

De mi volt az, ami lehetővé tette Mestereteknek, a világegyetem Királyának, hogy mindezt megtapasztalja?

Ennek egyetlen oka van: a Szeretet, az a Szeretet, amely bízik, az a Szeretet, amely elfogad, az a Szeretet, amely mindent magába fogad, az a Szeretetet, amely soha sem utasít el, az a Szeretetet, amely kitart, az a Szeretetet, amely által isteniségként és szellemként növekedtem. Az a Szeretet, amely arra késztetett, hogy elfogadjam azt az Akaratot, hogy megéljem a Fájdalmas Kínszenvedést.

Ezért felajánlom az egyszerűeknek, felajánlom a tökéletleneknek, felajánlom a bűnösöknek azt a lehetőséget, hogy belsőleg megkeresztelkedjenek.

Lássátok, hogy milyen az Egyházam és milyenek a papjaim, mennyi sebet okoznak Nekem azzal, hogy eltávolodnak Tőlem, más utakon járnak, amelyek nem Krisztuséi.

Emiatt kihasználom ezt a pillanatot, és mindegyikőtöket, túl a tökéletlenségeiteken vagy a nehézségeiteken, túl a fájdalmaitokon és a megpróbáltatásaitokon, hogy Mesteretek Szíve a lelkek egyesülése által csendben megenyhüljön, a Nekem igent mondó szívek néma áldozatán keresztül, akiknek a mellkasukon megnyugodhat a fejem, hogy megpihenjek és megvigasztalódjak az Enyéim szeretete által.

A világ nem áll készen arra, hogy meghallja ezt, de megígértem, hogy elmondom nektek az Igazságot, mert mindig Én leszek a számotokra az Út és az Élet.

A világnak meg kell hódolnia Irgalmasságomnak, hogy ne következzen be a harmadik világháború, nehogy az emberiség továbbra is nyitva tartsa az ajtót a gonosz számára, amely megfojtja a szíveket és összezavarja az elméket azáltal, hogy eltávolodik Istentől.

Legyen ez az Isteni Irgalmasság Maratonja a nagy érettség pillanata, legyen az a nagyszerű pillanat, amelyben mindegyikőtöknek fel kell tennie magának azt a kérdést, hogy Velem vagytok-e vagy sem. Az idő már beteljesedik, és amíg ezelőtt a pohár majdnem tele volt, most már kicsordult.

Ki fogja megakadályozni, hogy ez megtörténjen?

Szükséges lesz-e még több ártatlan vér kiontása ezen a világon?

Isten nem akarja az emberiség feláldozását, Atyám az örök boldogságot akarja a számotokra Rajtam keresztül, azt az örömöt, hogy egyszer s mindenkorra Isten Királyságában éltek és ahhoz tartoztok.

Ismét arra kérlek benneteket, hogy valóban imádkozzatok. Figyelmesen hallgatom könyörgéseitek hangját, és tudom, hogy számíthatok majd mindnyájatokra, valamint a világban élő összes testvéreitekre.

Az egyszerűekben, az alázatosokban, a hívekben, a tiszta szívűekben van Mennyei Egyházam.

És ezeken a lelkeken, igaz és egyszerű szíveken keresztül felszentelhetem és odaszentelhetem ezt a világot, hogy egy napon megszűnjön hűtlensége és hűségessé váljon, hogy egy napon többé ne legyen saját akarata, hanem éljen az Isteni Akarat szerint, Isten Szent Akarata szerint, amely mindig békéhez és jóhoz vezet.

Köszönöm, hogy meghallgattatok. Köszönöm, hogy elkészítettétek ezt a teret a Számomra, mert annak ellenére, hogy katedrálisok százai léteznek ezen a világon, amelyeket felajánlanak Nekem, csak akkor lehetnék bennük, ha valóban létezne a szeretet, az átláthatóság és az odaadás.

Emiatt Isten ismét megmutatja a világnak, hogy az Ő Jelenléte az alázatosokban van, hogy Keze legyőzi a hatalmasokat, hogy Igéje visszhangzik az egyszerűekben, és kiűzi az önzőket, még azokat is, akik azt állítják, hogy Velem vannak.

Egyházam gyermekeim szívében van. Ott van Szeretetem. Ott van az életem örökké.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES RÉSZÉRE

A Mennyei Egyház szellemi Fénye az első, ami leszáll a Föld pályájára, és az anyagi világegyetem érzi a hatalmas isteni energia mozgását.

A Mennyei Egyház szellemi Fénye behatol a bolygó tudatának köztes tereibe, és ez hatással van az emberi tudatra, amely kezdi érezni a döntéshozatal idejét.

A Mennyei Egyház szellemi Fénye a szenvedés legnehezebb helyeire is eljut. A gyötrődő lelkek belélegzik a megkönnyebbülést, amelyet oly kétségbeesetten keresnek, mindegyikükhöz eljut a béke.

A Mennyei Egyház szellemi Fénye átváltoztatja az ellentétes áramlatokat, azokat, amelyek a jóval és a szeretettel szemben állnak.

A Mennyei Egyház szellemi Fénye úgy hat az emberi aspektusokra, hogy azok megadják magukat és feloldódnak.

A Mennyei Egyház szellemi Fénye előkészíti a Világegyetem Királyának isteni leszállását.

Isten házának kapui kezdenek megnyílni, angyalok gyűlnek össze dicséretre és imádatra, hogy a lelkek meghallják az Úr Egyházának eljövetelét.

A Mennyei Egyház szellemi Fénye megtermékenyítette a belső világokban az Odaadás Templomát, amely várni fogja a Krisztus utolsó apostolai által a Föld felszínén bevezetendő tulajdonságok és ajándékok eljövetelét.

A Mennyei Egyház szellemi Fénye ösztönzi a tudat  felébresztését.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Megáldalak benneteket.

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES RÉSZÉRE

Gyermekeim!

A kulcs, amely kinyitja a Mennyei Egyház bejárati ajtaját, egy őszinte szív lesz, amely ragaszkodik ehhez a fontos szellemi pillanathoz.

Fiamnak őszinte és nem tökéletes szívekre van szüksége ahhoz, hogy a Mennyei Egyház tulajdonságai az Atya gyermekeiben letétbe kerüljenek.

Az őszinte szív, bár emberi, beléphet a Mennyei Egyház tudatába, és ott kegyelmesen átveheti Fiam Szeretet-örökségét.

Ezért ma arra hívlak benneteket, hogy legyen őszinte a szívetek, hogy lelketek átmehessen a Mennyei Egyházon, és ismét megáldjanak benneteket a Fény és a Megváltás impulzusai, amelyeket Fiam hoz majd a világegyetemből.

Őszinte szívvel béketeremtők lesztek Krisztusért. Az emberiség e csúcspontján a lelkek Kegyelemből megkapják a Mennyország ajándékait, ha csupán őszinte a szívük.

Gyermekeim, fogadjátok nyitott szívvel, hálávalés odaadással a Mennyei Egyház eljövetelét, és őrangyalaitokkal egyesülve ajánljátok fel magatokból a legjobbat, hogy kijavítsátok és helyrehozzátok azokat a sérelmeket, amelyeket a világ még mindig elkövet.

Legyen a szívetek híd, amely Irgalmasságot és Békét hoz a világba.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Megáldalak benneteket.

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Ahogy a Mennyei Egyház szellemileg közeledik a bolygóhoz, úgy lesznek nagyobbak a belső és fizikai mozgások az emberiségben.

Olyan ez, mintha egy nagy Fény lépne be az emberiség mélységébe és sötétségébe, hogy az éjszakát nappallá változtassa.

A világnak ezen a fordulópontján még több léleknek kell teljes szívéből arra törekednie, hogy a Mennyei Egyház megszabadítsa őket a tévedés és a szenvedés láncaitól.

A Mennyei Egyház Teremtő Erővel száll alá, és arra ösztönzi azokat, akik befogadják, hogy megvallják hitüket és bizalmukat az Örökkévaló Istenben.

Amikor a Mennyei Egyház elkezdi megnyitni fő kapuit, angyalok tűnnek fel a belsejében, leszállnak a földre, és felkészülnek az ünnepélyes érkezésre.

De nektek, gyermekeim, ezt a pillanatot is fenn kell tartanotok, mert a Fény és a sötétség találkozni fog, és ezután megnyílik a csata végső ciklusa, amely meghatározza az emberiség szeretetét vagy közömbösségét.

Minél több ima és jó cselekedet történik a világban, annál nagyobb lesz a Mennyei Egyház szellemi és belső hatása; és olyan lelkek is figyelmet kapnak, amelyeknek nem volt esélyük az üdvösségre.

Ebben a pillanatban mindazok, akik az Oltáriszentséget imádják, tudatosan együttműködnek, hogy a Mennyei Egyház minél több szívhez eljusson.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Megáldalak benneteket.

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája
 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES SZÁMÁRA

Drága gyermekeim!

Készítsétek fel a szíveteket arra, hogy  befogadjátok magatokba a Mennyei Egyház eljövetelét, mert mindannyiótoknak szüksége lesz rá.

Fiam Szellemi Egyháza előtt legyen életetek felajánlás és dicsőítés, hogy az összes szándék a Teremtő Lábához jusson.

Az emberiségnek ezen a csúcspontján Fiam le fogja hozni Mennyei Egyházát, hogy a lehető legtöbb léleknek segítsen.

Az emberiségnek nagy szüksége van a gyógyulásra. Ezért felszólítalak benneteket, gyermekeim, hogy mostantól kezdve tudatotok a szeretetteljes felajánlás cselekedete legyen, hogy a bolygó is részesüljön ennek a javából.

A Mennyei Egyház a maga geometrikus és isteni formájában fog leszállni.

Leszállásukkal a lelkek számára elérhetővé válik Isten Ajándékainak és Erényeinek jelenléte, így a szolgák élete kiegészül a szeretet belső impulzusával, amelyet szintén a Szentlélek hoz.

Ezekben a napokban Irgalommal lehet majd tekinteni a bolygóra, Fiam Egyházának jelenlétében, és az emberiség képes lesz arra, hogy sok hibáját helyrehozza az őszinte és igaz bűnbánat révén.

Így a Mennyország kapui nyitva lesznek az angyalok számára, hogy beavatkozzanak a lehetetlen okok miatt, és elhozzák a bűnbánóknak a Szellemi Világegyetem Kegyelmét, mint a megbocsátás és a belső megbékélés balzsamját.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Megáldalak benneteket.

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

A Szent Rózsafüzérbe vetett hitetek és odaadásotok által fokozatosan eléritek a mennyei szférákat; és minden egyes nappal a lelketek egyre jobban a Mennyei Egyházba zarándokol.

Motiváljatok más lelkeket, hogy szenteljenek helyet a Szent Rózsafüzér imádságának, hogy tegyék meg ezt az elkötelezettséget Nekem, hogy amikor eljön a nap, amikor augusztus hónapban megnyílnak a Mennyei Egyház kapui, a világon élő gyermekeim többsége megkapja a megérdemelt Kegyelmet, hogy beléphessen és részt vehessen ezen a fontos szellemi és mennyei eseményen.

Egyszer el kell jutnotok oda, hogy szomjazzátok a Szent Rózsafüzért, mert általa sok helyzet stabilizálódik, és más váratlan helyzetek nem következnek be.

Csak akkor fogjátok megismerni a Szent Rózsafüzér hatalmas titkait, ha maga az életetek lesz a Rózsafüzér, mint végtelen felajánlás Isten és az Ő országa számára.

Drága gyermekeim, azt kívánom, hogy még több gyermekem motiválja magát arra, hogy tudatosan felkészüljön a Szent Rózsafüzéren keresztül augusztus hónapjára, mert az eddig eltelt tizenkét évben le kell zárnotok belső szintéziseiteket.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Megáldalak benneteket.

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Egy hónap múlva, augusztus 8-án Mennyei Édesanyátok a Mennyei Egyház kapujánál készül összegyűjteni és egyesíteni azokat a lelkeket, akik a belső síkokról részt vesznek a Mennyei Egyház szertartásain.

Mostantól kezdve meghívlak benneteket, hogy a Szent Rózsafüzér mindennapi imádkozásán keresztül készüljetek fel belsőleg. Legyen a Rózsafüzér a fény és a szeretet hídja, amelyet ti magatok építetek a Menny és a Föld között, hogy elérjétek azon keresztül a fenséges Mennyei Egyházat.

A fény eme hídjának mindennapi építésével, a Szent Rózsafüzéren keresztül, augusztus hónapban Szeplőtelen Szívem Istenhez fog vezetni benneteket, hogy Szeretete mindenható Jelenléte előtt összegyűjthessétek magatokban a végső kincseket, amelyeket az Atya az Ő legkedvesebb Fia által ad nektek.

Drága gyermekeim, arra hívlak benneteket, hogy a Rózsafüzéren keresztül induljatok belső zarándoklatra a Mennyei Atya házába, hogy az ŐSzent Egyháza összegyűjtsön benneteket a szentségi közösségben, és ti máris eszközként ajánljátok fel magatokat az Örök Atya Kezében e bolygó és az emberiség megváltásáért.

Jó imagyakorlatot mindenkinek!

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Megáldalak benneteket.

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS KÜLÖNLEGES ÜZENETE AZ ISTENI IRGALOM 71. MARATONJÁRA, AMELYET BUDAPESTEN, MAGYARORSZÁGON ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Az Atya, a Fiú és a Szent Lélek nevében. Ámen.
 

Szívem végtelen Irgalmából leereszkedem a Föld legalacsonyabb helyeire, hogy Isten Világosságát hozzam a világba, azt az Isteni Fényt, amely megváltja majd az összes tudatot és minden teret, Isten hatalommal bíró Fényét, amely minden időt, minden korszakot, minden tényt és minden eseményt megvált majd azért, hogy a Föld felszínén élő emberiség számára új lehetőség adasson, és tudjon azzal élni.

Ezért Uratok és Megváltótok meglátogatja a Föld legbonyolultabb nemzeteit, ahol bár látszólag nem történik semmi, de a belső síkokon túlságosan nagy szenvedést okoznak a cselekedetek és hibák következményei. Olyan hibák, amelyek még nem nyertek bocsánatot, olyan cselekedetek, amelyek még nem nyertek megváltást, és amelyek alól a felszabadulás csak ebben a jelenlegi és utolsó időben kezdődik majd meg, azok által, akik imáikkal Istenhez kiáltanak, akik hitük megvallása által, valamint napi imáik, a Magasságoshoz, a végtelenhez, a Világegyetemhez forduló mantráik által felépítik a nem anyagból való templomokat az Ég felé.

Csak irgalmas Szívem adhat új lehetőséget itt, Magyarországon és testvérnemzeteiben is, akik a múlt eddig még megbocsájtatlan és átlényegítetlen hibáinak tanúi.

De nem az a Szándékom, hogy visszatérjek a múltba és a történelemre emlékeztesselek titeket. A szándékom az, hogy megszabadítsalak titeket a láncoktól, az elnyomástól, mindattól, ami fejlődéseteket visszafordítja, mindentől, ami elveszi tőletek a békét és Istenbe vetett reményeteket.

Ezt a helyzetet csakis Isten Fia vállalhatja fel, semmiféle más tudat, akárha angyali tudat volna is, nem teheti meg ezt, annak ellenére, hogy a Világegyetem angyalai részt vesznek ebben a belső síkokon és dolgoznak a Föld poklainak eltávolításán, hogy azok végül bezáródtassanak Mesteretek és Megváltótok Második Eljövetele előtt. A Legmagasságosabb Fia, a Teremtő Fia, Aki az Atya jobbján van, lesz az Aki el fog jönni, hogy egyesítse a vallásokat egy egyetlen hitvallásba, a szeretet és az együttérzés hitvallásába.

Ezért, társaim, mindaz, ami itt történik majd  Magyarországon, mindaz, ami Romániában a Szent Atyával történik ebben a pillanatban, mindennek értelme és spirituális oka van, amely arra készteti a Teremtés Isteni Forrását, hogy megpróbálja helyreállítani a bolygót legalább a hit, az égiekben való hit által, az isteniben, az anyagtalanban való hit által.

Isten elküldi Fiát, mint az emberiség megmentésének eszközét. A Fiú az Atya Szent és Szentséges Szavát hirdeti, hogy minden belső fül meghallja a felszabadulás és a béke idejéről szóló jó híreket.

De meg kell adnotok magatokat és meg kell alázkodnotok, át kell adnotok magatokat és bíznotok kell ahhoz, hogy az, ami a Világegyetemben van le tudjon szállni a Földre, és az új nemzetekből új Édent készíthessen Isten Szeretetének a Szelleme által megváltott, megbocsátást nyert és megbékélt teremtményekkel.

Az Isteni Irgalmasság következő maratonján ajánljátok fel az Atyának az imáitokat a világ nemzeteiért, különösen azokért a nemzetekért, amelyek még mindig mély belső sebeket őriznek, olyanokat, amelyeket senkinek sem sikerült meggyógyítani, még jószívvel és szeretet által sem.

Ezért ennek az üzenetnek tudatossá kell válnia mindegyikőtökben, tudva, hogy nemcsak saját otthonotokról, csoportotokról vagy munkátokról gondoskodtok, hanem most azokról is gondoskodnotok kell, akik nem vigyáznak magukra, akik nem szeretik egymást és akik nem békélnek meg Istennel, és több millió esetben homályban halnak meg anélkül, hogy látnák a Fényt, Isten Fényét.

Véget akarok vetni a világ sötétségének, amelyet maga az emberiség hoz létre cselekedeteivel és tetteivel, érzéseivel és gondolataival. A Föld pszichés és mentális dimenziójának átalakítását mindannyiótoknak közösen kell megvalósítani, mindenki együttműködésével, annak ellenére, hogy a helyzetek napról napra egyre jobban felgyorsulnak.

Nem veszíthetitek el a békét, sem a bizonyosságot, hogy Krisztus Földre való Visszatérésének Tervét építitek. Mindig a Szívemben kell lennetek, hogy így az Isteni Védelem alatt álljatok és Szellemi Templomom, Égi Egyházam erődítményében legyetek, amely mindenkit újra és újra összegyűjt, hogy igyatok az Élet Vízéből, a Szeretet és a megújulás Forrásából, amit újra meg újra elhozok nektek.

Szívem rátekint a Föld minden szükségletére, Szellemem felemeli Isten fiainak minden szándékát, ideértve azokat a szándékokat is, amelyek nem tiszták, amelyek önös érdekből fakadnak, de megtisztítom az összes szándékot, mert tudom, hogy a belső világoknak lehetőségre van szükségük ahhoz, hogy átértékeljenek dolgokat és valóban szeressenek.

Ezért befogadom az összes szükségletet, átveszek minden kérést, meghallgatok minden könyörgést. Ez az az idő, amikor Isten Szíve figyelmes és nyitott arra, hogy érezze könyörgésetek hangját, mert a Föld felszínén senki sem hagyhatja ki az ébredés és az Istennel való valódi egyesülés lehetőségét.

Ezért mindaz, amit tenni fogtok, okkal bír, valami olyanért, aminek azelőtt és azután kell megtörténnie, hogy Isten Dicsőségében és az egész Világegyetem ragyogásában visszatérek a világba. A Föld felszínén még mindig sok bukott csillag található, amelyeknek újra meg kell találniuk a megváltás útját. Ezek a bukott csillagok a nemzeteken belül és a vallásokon belül vannak.

A testvériség lesz az alap, amely felépíti a Megváltás Templomát mindazon bukott csillagok számára, akiknek újra kell kezdeniük Isten iránti elkötelezettségüket és helyre kell állítaniuk hitüket Krisztus fényében. Ehhez felajánlom Magam, közvetlenül nektek és a világnak, mint Atyánkhoz, az Isten Házába vezető kaput, hogy ezáltal az Ő Isteni Atribútumai közöttetek legyenek és betöltsenek titeket.

A nagy megpróbáltatás idejének apostolaivá teszlek titeket, hogy megtanuljatok győzelmet aratni, ahogy Én győzedelmeskedtem a Kereszt csendjében és az igaz, mély szeretetben, amely kiürítette a Föld minden poklát abban az időben.

A világnak emelkedett és felmérhetetlen Szeretetre van szüksége. Eszközök lehettek abban, hogy ez a Szeretet ide érkezzen és új dolgokat építsen a világban, hogy általa a béke uralkodjon minden téren.

Kelet-Európának hitben és az Istenbe vetett bizalomban megújult néppé kell válni. Ez a munka épphogy elkezdődött az elhívottak által, azok által, akiket Krisztus, Mesteretek és Uratok belsőleg hív el, hogy a Megváltásra és Szeretetre vonatkozó Tervében szolgáljanak Neki.

Úgy ünnepeljétek meg ezt a Maratont, mint lehetőséget arra, hogy megéljétek a jelen idők apostolságát. Nem számít a hely vagy a szükséglet, a szándék vagy az ok, mert oda helyezlek majd benneteket, ahol szükségem van rátok, nem számít hogyan, vagy hogy ez mibe kerül. Oda küldelek el benneteket, ahol legnagyobb a szükség a szeretetre, a gyógyulásra és a megbocsátásra. Oda küldelek el titeket, ahová sohasem szállt le a Fény.

Az apostolok munkája előkészíti Krisztus Visszatérését. Ezért lesz fontos a vallások közötti egység; egység a szeretetben, az emberi testvériségben, a hitben és a jószívűségben arra ösztönzi majd a világot, hogy tudomásul vegye, hogy nagy változáson kell keresztülmennie, mielőtt eljönne a végleges átmenet utolsó napja, amikor Királyotok, Krisztus és Gábriel Arkangyal megítéli majd azt a bukott angyalt, aki mindent okozott az idők és évszázadok során.

Minden, ami most megy végbe, ezek miatt az eljövendő idők miatt van. Irgalmam Forrása még nyitva áll az egész világ számára, elég hozzá, ha Fényem alá helyezitek magatokat szívetek és tudatotok ama szándékával, hogy megtisztuljatok és átlényegüljetek, hogy a Béke Apostolaivá szenteltessetek fel.

Köszönöm, hogy fogadtok és válaszoltok Hívásomra!

Irgalmasságom továbbra is végtelen Forrásként buzog fel Szívemből a világ legelveszettebb és legszenvedőbb lelkei számára.

Áldalak titeket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET SPANYOLORSZÁGBAN, BARCELONÁBAN, MONTSERRATON, SAN ESTEVE VÁROSÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN SZERZETES RÉSZÉRE

Krisztus Hatalmas Mennyei Egyháza


Kedves gyermekeim!

A szellemi világegyetem hetedik Mennyországában nyilvánul meg Krisztus Mennyei Egyháza, amelyet sok angyal tisztel. Ez egy olyan tér, amely a szellemi Szentségek megtapasztalásán keresztül egyesíti a hit ajándékait és igaz dogmáit.

Krisztus Mennyei Egyházában a már megszentelt lelkek és Krisztus között a mély szertartás, a vallásosság és a papság állapota létezik. Ez az elv már a Jézus Krisztus magasztos Istenségével való állandó közösség törvénye.

Krisztus Mennyei Egyházában Krisztus három fő aspektusát imádják.

Az első tisztelt aspektus Jézus Szentséges Szíve, amely az egész Teremtés számára kifejezett Isten Szeretetének legfőbb élő szimbóluma.

A második tisztelt aspektus Krisztus Lelke, amely a legfelsőbb megnyilvánulás, amelylehetővé teszi a teremtmények és Isten közötti egyesülést.

A harmadik tisztelt aspektus Krisztus Istensége, amely az az állapot, amely elérte az emberiség megváltó munkájának teljes megvalósulását.

Az angyali tudat részt vesz Krisztus Mennyei Egyházában, és elősegíti a boldog lelkek számára a Krisztusban való örökkévaló tartózkodás állandó teljességét.

Ez a Szellemi és Isteni Egyház volt az, amelyet Jézus az Utolsó Vacsorán szándékozott létrehozni. Az emberiséget olyan tudati tükörnek szánta, amely képes arra, hogy a világegyetemből merítse a lélek és a szellemi sík értékeit.

Ennek a Mennyei Egyháznak a tudománya az igaz szereteten alapul, amely az összes Boldog isteni tapasztalatának része.

Krisztus Mennyei Egyháza Legszentebb Szívének belső körzetében jött létre, és kifejezi az Ő egyetemes pátriárkájának ajándékait isteni Szellemének minden tisztelője számára.

Krisztus Mennyei Egyháza az odaadás, a teljesség és a szellemiség központja, ahol a lelkek gazdagítják tudatukat, hogy formálódjanak és felkészüljenek a Teremtő Tervének további szolgálatára.

A szellemi világegyetem hetedik Mennyországában Krisztus Mennyei Egyháza olyan főbejáratot mutat, amely megvilágítja a rajta áthaladó tudatot; ez az a kapu, amely Jézus Isteni Szívébe nyílik.

A templomot a hit, az áhítat és az izzó szeretetoszlopai tartják, kupolája vagy főkupolája a szellemi egység fényét sugározza, oltára pedig Isten Jelenlétét jeleníti meg három személyben: az Atyában, a Fiúban és a Szentlélekben. A megalapított Szentháromság lehetővé teszi a boldogok számára, hogy örökkévaló közösségben legyenek a misztikus Krisztustudattal.

A Mennyei Egyház főkórusa hét angyali légióból vagy főkórusból áll, olyan angyalokból, akik az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek énekelnek a tudat hét síkján. Az a szent rezgés, amelyet az angyali kórusok állandóan sugároznak, segít a tisztítótűzben és a pokolban lévő lelkeknek, hogy minden hét ciklusban egy  felajánlása által egy lélek megszabaduljon, és tudata azonnal felemelkedjen.

Krisztus Mennyei Egyházának hét angyali kórusa védi az ott őrzött mennyei kincseket, az angyalok a Mennyei Egyház szellemi ereklyéinek bölcs őrzői is a lelkek számára. Ezeket a szellemi ereklyéket úgy lehet felfogni, mint a Szeretet és az Irgalmasság cselekedeteit, amelyeket az  tudatok földi életük során végeztek és értek el.

Krisztus mennyei egyházában van egy fontos pillanat a lelkek számára, amely Krisztus Váltságtervének belső megerősítése az Ő második eljövetele előtt.

Jézus Szellemi Egyháza helyet készít elő a világegyetem mennyei tudatosságában, hogybefogadja mindazokat, akik életük egy bizonyos szakaszában a Paradicsomba emelkednek.

Krisztus Mennyei Egyházának szellemi jelenlétén keresztül az Atya megadja az Irgalmasság és a Kegyelem teljes és szabad cselekvését az  lelkek számára, akik a Paradicsom e terében élnek. Ezek a Szentlélek által már megvilágosított és e Mennyei Egyház alapjain kialakult lelkek azok, akik könyörögnek és imádkoznak azokért a földi lelkekért, akik elveszettek és megváltásra szorulnak.

Amikor egy még a Földön megtestesült lélek az ima világegyetemén keresztül hidat teremt Istenhez, az  lélek összegyűjti ennek az imának a fényét, és azt immateriális felajánlásként bemutatja Krisztus Mennyei Egyházának oltárain; ily módon jön létre a különleges Kegyelem állapota, és az Atya engesztelést vagy csodát ad, ha az a szeretet és a világ közös javának célján belül van.

Krisztus azért teremtette a Mennyei Egyházat, hogy a lelkek megtalálják az örökkévalóság megélésének értelmét, az állandó szolgálatot, és mindenekelőtt azért, hogy a felszíni emberiség közvetítői legyenek.

A Boldogok közül néhányan, akik már szentek a Mennyei Egyházban, közvetítőként működnek, és ez lehetővé teszi, hogy a krisztusi és tisztelt tudatok segítsék a földi lelkeket az egész emberiségben.

Ebben a mennyei Egyházban a földi lelkek bátorítást kapnak az apostolkodás és a küldetés megélésére, ha összhangban vannak a szeretet és az egység azon elvével, amely Krisztus Mennyei Egyházában születik.

A tudat eme tere a tudatosság hét síkjára tágul, és a templom főhajója hét hosszú karra tágul, hogy hét templomában fogadja az érkező és a más tanítási iskolákba távozó lelkeket.

Krisztus Mennyei egyházában az Atya összegyűjti új apostolait, hogy a szellemi világegyetemből a béke, az egység és a szeretet tulajdonságait sugározzák a tudat más dimenzióiba.

A Krisztus Mennyei Egyházába való belépés akkor lehetséges, ha az imádkozó imádja Jézus Szentséges Szívét, és e tökéletes egyesülés által felfedezi a Krisztussal való belső közösséget. Minden alkalommal, amikor a lélek Krisztus Testéből és Véréből részesül a közösségben, belép a beavatás és a szellemi formálódás eme állapotába.

Ez az isteni tanítás ösztönözzön benneteket arra, hogy elhagyjátok a hétköznapi életet, és kapcsolatba kerüljetek Krisztus gazdagságával, amely Szent Szívének mélységeiből fakad és árad ki.

Egyesülök az összes argentínai testvérrel.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája
 

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT