SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekem!

Felkenlek a Kereszt fénylő jelével, hogy lelked békében legyen, tudván, hogy ez a legnehezebb időszak az emberiség és a bolygó számára.

Felkenlek a Szentségek isteni Fényével. Újuljon meg teljesen a tudatod, hogy lelked Krisztus Szeretettervének szolgálatába állhasson.

Felkenlek Isten Irgalmas Szeretetével, hogy erőfeszítéseid és odaadásod lépései továbbra is az eredeti tisztaságoddal való újraegyesülés irányába haladjanak – újraegyesülés azzal, ami valójában vagy, és nem azzal, aminek látszol.

Felkenlek a Szívemből érkező Kegyelemmel, hogy ebben a ciklusban továbbra is megkockáztathasd, hogy habozás nélkül járj a hit és a bizalom lendületével, amely benned rejlik.

Felkenlek Krisztus könyörületével, hogy a szíved és az életed Isten oltalma alatt legyen a kiszámíthatatlan helyzetek idején, hogy tudatod a Mennyei Királyság nagyobb tudatán belüllegyen.

Felkenlek a Békémmel, és minden elmúlik. Hagyd, hogy Isten Szeretete visszhangozzon a lelkedben, mert az Ő Szeretete mindig megszabadít a gonosztól.

Felkenlek Fiam Szent Igéjével, mert jelenleg ebben találod meg a táplálékodat.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Megáldalak benneteket.

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, A FIGUEIRAI MÁRIA-KÖZPONTBAN KÖZVETÍTETT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Versek Mária Szeplőtelen Szívéhez
Negyvenhatodik vers

Örökkévaló Segítség Erős Asszonya,
segíts nekünk a nagy nehézségek órájában.

Ments meg minket bármely veszélytől,
és küldd el hozzánk Angyali Fény Seregeidet,
hogy megnyissák az utat Isten felé.

Örökkévaló Segítség Erős Asszonya,
tégy minket a Palástod alá,
hogy a viszontagságokkal szemben láthatatlanná váljunk,
és így térjünk vissza a szolgálat és a béke útjára.

Örökkévaló Segítség Erős Asszonya,
Te, Aki tudod, kik vagyunk,
irányítsd életünket, hogy elérjük a Szent Akaratot,
ami elvezet bennünket ahhoz, hogy az életünk
teljes mértékben  Isten erényeinek kifejezése legyen,
így Fiad apostolai lehetünk,
hogy segítsünk az Örökkévaló Atya Szeretettervének a megvalósításában.

Örökkévaló Segítség Erős Asszonya,
védj meg minket minden veszélytől,
védj meg minket minden nehézségtől,
mert reméljük, hogy mindenkor
meg tudunk felelni Krisztusnak.

Isteni Asszony, erősítsd meg hitünket,
hogy teljesen megbízzunk
a bennünk lévő Isten jelenlétében.

Ámen.
 

Köszönöm, hogy válaszoltatok a Hívásomra!

Áld titeket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája
 

 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, A FIGUEIRAI MÁRIA-KÖZPONTBAN KÖZVETÍTETT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Versek Mária Szeplőtelen Szívéhez
Tizenegyedik vers

A fény örökkévaló Asszonya,
legyőzhetetlen és makulátlan hatalom,
azok támogatója, akiknek szükségük van Rád,
Isteni Szeretet azok számára, akik keresik,
add, hogy felfedezzük saját magunkban Istent,
hogy legyőzhessünk bármilyen nehézséget vagy kihívást,
szellemi segítséggeddel,
amelyet adsz nekünk, Isteni Anya.

Kérünk Téged ezen a napon,
hogy vezess minket mindig szeretett Fiadhoz,

hogy életünk feltétlen szolgálata által
felismerhessük Krisztus Arcát.

Értsük meg a Szeretet Tervének
fontosságát az emberiségért
minden alkalommal, amikor odaadjuk magunkat.

Szent Anya, ily módon
szabadok leszünk önmagunktól,
hogy minden új nap elteltével
önátadásunk és felajánlásunk
legyen egyre mélyebb.

Kedves Anyánk,
védelmezd minden lépésünket.

Segíts, hogy megtaláljuk az alázatot és a csendet
az élet minden ritmusában.

Mert arra törekszünk, hogy utánozzunk Téged
az elmélkedés és a csendes ima által.

Anyánk, ezért
megadjuk magunkat Neked,
hogy a Te tiszta Szíved
áldjon meg minket örökre.

Ámen.
 

Köszönöm, hogy válaszoltatok a Hívásomra!

Áld titeket

Anyátok, Mária, a Béke Rózsája
 

A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS NAPI ÜZENETE, AMELYET ARGENTÍNÁBAN, RÍO NEGRO-BAN, AZ EL CÓNDOR BALNEARIO-BAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Engedd meg, hogy Irgalmasságom hatására növekedj a szeretet fokozataiban, hogy egy napon képes legyél arra, hogy szeress, ahogyan Én szerettelek mindannyiótokat.

Engedd meg, hogy Irgalmasságom betöltsön téged, amíg fel nem fedezed, hogy mennyire hatalmas arra, hogy leküzdje a lehetetlennek tűnő és nehéz eseteket.

Irgalmasságom balzsam, amely megújítja a szellemi és anyagi életet.

Irgalmasságomból fakad az a lehetőség, hogy felgyorsítsd a megváltás lépéseit.

Irgalmasságomból jön az az ösztönzés, hogy mindent átalakíts, és hogy ez az átalakulás mennyei győzelemmé váljon az összes lény életében.

Merülj el az Irgalomban, hogy felmerüljön benned a rehabilitáció lehetősége a Szeretet Tervének szolgálatán keresztül.

Irgalmasságomból származik az a Kegyelem, amely azért árad ki, hogy a lekek megtérjenek.

Köszönöm, hogy a szívetekben őrzitek Szavaimat!

Áld benneteket

Mesteretek, Krisztus Jézus
 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET SPANYOLORSZÁGBAN, CATALONIÁBAN, SANT ESTEVE SESROVIRESBEN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Az imádság és a mások iránti szolgálat szelleme minden nap segít benneteket, hogy belsőleg növekedjetek, és mindenekelőtt, hogy jó példát mutassatok a körülöttetek élőknek és azoknak, akik nem ismernek benneteket.

Mindenben utánoznotok kell Fiamat, Jézust, mert Ő együtt volt mind a gazdagokkal, mind a szegényekkel, de Isteni Érzéke nem változott a látszat ellenére sem.

Ezzel azt akarom mondani, hogy az igazi tanítvány az, aki szó szerint követi a Mester utasításait, és igyekszik minden nap jobban teljesíteni, korlátai és megpróbáltatásai ellenére, mert ha a tanítvány nem tanulja meg a mérsékelt magatartást mások előtt, hogyan fogják a lelkek megtalálni bennetek az Élő Krisztust?

Ezért elmélkedjetek azon, amit mondok nektek, és mérlegeljétek, hogy a szívetek és az életetek hogyan mutat példát a minden napi élet különböző  helyzeteiben, és hogy a példamutatásotok lényege valóban krisztusi és ünnepélyes-e.

Az életet, a dolgokat és mindenekelőtt mások dolgait ünnepélyesen kell kezelnetek, mert nem tudhatjátok, hogy milyen titok rejlik minden helyzet vagy esemény mögött.

Ha mértéket tartotok cselekedeteitekben, ha szeretettel betartjátok a szabályokat, akkor végre megtanulhatjátok ezekben a nehéz időkben, hogy Fiamat képviseljétek a Földön. Ellenkező esetben, ha még az egyszerű dolgokról és az emberekről sem gondoskodtok úgy, mintha azok a Menny valódi, Istentől kapott kincsei lennének, hogyan lesztek képesek arra, hogy gyakoroljátok az irgalmasságot az embertársaitokkal?

Emlékezzetek a parancsolatokra, és tegyétek azokat újra gyakorlatba; mert lehet, hogy loptok, de nem veszitek észre, lehet, hogy megölitek egy embertársatok belső ébredését a tetteitekkel, és nem veszitek észre, fitogtathattok és használhattok valamit, ami nem a tiétek, és komolyan megszegitek a törvényt, komolyan eladósodtok.

Isten Országa Isten ígérete mindenki számára, keresd először magadban nap mint nap, ne hagyd, hogy a büszkeség, a helytelen cselekedetek vagy a közömbösség elvakítsa a szívedet, mert lehet, hogy észre sem veszed.

Tedd jobbá az életedet minden nap, és tedd ezt Jézusért, az Ő Szeretettervének győzelméért a teremtményekben.

Köszönöm, hogy valóban figyeltek Rám, és hogy gyakorlatba teszitek a szavaimat!

Áld benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Isten Tervét minden nap szeretni kell, egészen addig a pontig, hogy képesek legyünk mindent feladni ezért a Tervért.

Ez azoknak az iskolája, akik elfogadják, hogy a Terv szerint éljenek, minden előítélet nélkül; mert a tanítás kapuit nyitva lehet tartani a Terv szeretete által, ami segíteni fogja a bolygó lakosságának többségét abban, hogy továbbra is kapjon oktatást, és így megváltozzon a tudata.

Az Isten Tervében való részvétel azt jelenti, hogy teljes mértékben ragaszkodunk ahhoz, hogy a szeretet és testvériség Tervének részesei legyünk.

Ez segíteni fog abban, hogy minden mindig megújulhasson és tovább bővülhessen a felszíni emberiség tudatában.

Ez lehetővé teszi, hogy több tudat vegyen részt abban a mozgalomban, amely a Tervet úgy kíséri, ahogyan azt az Örök Atya a bolygó minden egyes ciklusában beteljesíteni szándékozik.

A Terv egy evolúciós konstrukción belüli létmód.

Köszönöm, hogy válaszotatok a hívásomra!

Áld benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT