Rendkívüli üzenet
A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS RENDKÍVÜLI ÜZENETE, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, ALGARVE HELYSÉGBEN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA AZ ISTENI IRGALMASSÁG 97. MARATONJÁRA

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

A Mennyből jövök ehhez az óceánhoz, jövök ehhez a tengerhez, akár több mint kétezer évvel ezelőtt, úgy mint a szívek halásza. Azért jöttem, hogy meghívjalak titeket, jöjjetek vissza Hajómra, hogy hittel és reménnyel keljünk át a tudat óceánjain, ahol Isten él, ahol az Ő Teremtése felsejlik, ahol az Ő Békéje lakozik.

Nem sokkal ezelőtt hívtalak, hogy lépjetek ezeknek az óceánoknak a felszínére lábatokkal. Vannak, akik már megtették szellemileg, de továbbra is várom azokat, akik még nem tették meg, azokat, akik nem merték legyőzni az elme és a tudat korlátait, hogy behatoljanak a Nagyobb Élet, a Végtelen és a Világegyetem titkába.

Ma úgy jövök, mint a szívek halásza, mint aki a galileai tenger partján elhívja az első apostolokat.

Ma azért jövök ide, hogy találkozzam társaimmal, hogy hallják Hangomat és érezzék Szívemet, hogy befogadják Szeretetemet és Békességemet, mert át kell kelnünk ezen idők végének óceánjain.

A bolygótudat nagy óceánjaiból előbukkannak az emberiségnek és a Természet Birodalmainak sürgető szükségletei, mert a bolygó hamarosan megéli nagy születését.

A Föld mozgása szüntelen. A változások felgyorsítják az eseményeket. Minden túl korán történik, és a legtöbb lélek még nem áll készen.

Úgy, ahogy arra kérlek benneteket, hogy keljetek át ezeken az óceánokon, ugyanúgy higgyetek, mert így a lábatok nem fog tétovázni, és úgy fogtok járni, mint Péter, a vizeken anélkül, hogy tudatában lennétek, de Isten Igazsága tudatosul bennetek.

Atyám Üzenetet adott mindannyiótoknak és az egész világnak.

Irgalmas Szívem örömet és ujjongást érez ama szenvedés ellenére, amit a világban látok, mert Mennyei Atyánk még egyszer kapcsolatba került gyermekeivel, ahogyan sokszor tette Izrael ősi népével.

Leszármazottainak és törzseinek még mindig érvényesülniük kell az idők során, bár ez az emberi civilizáció már eléggé megtanulta, hogyan pusztítsa el magát és hogyan ártson magának.

Ki száll fel szellemi Hajómra, hogy átkeljen ezeken az óceánokon, és segítsen Mesterének kivetni a megváltás és a bolygóbeli megmentés hálóit a szükségletek, követelmények és vészhelyzetek világegyetemében?

Amikor az első apostolokat tanítottam, több mint kétezer évvel ezelőtt, nem csak olyan tudatokat tanítottam, amelyek átadták magukat szolgálatkészen Atyám Tervének a megvalósítására, hanem a szolgálat, a szeretet és az Ige által megalapítottam az első missziós tudatosságot az emberiségben.

Ez a három pillér: a szolgálat, a szeretet és az ige lesz az, amely meggyógyítja az emberiséget, amikor társaim többsége, különösen azok, akik még mindig nem fogadnak el Engem, megértik, hogy a hűség mindig a Fényben és az Igazságban maradásra készteti őket; mert ellenségem továbbra is szövi a világban ellenállását és gonosz terveit. A lelkek belekerülnek a főbűnök, a becsvágy, a hatalom és a hazugság hálójába.

Ne engedjétek át magatokat ezeknek a gonosz terveknek, és ne engedjétek, hogy testvéreiteket magukkal sodorják vagy hogy a téveszmék mélységébe taszítsák.

Ahogy az elején mondtam nektek, ezek vészhelyzetek, olyan idők, amikor mindegyikőtöknek teljes szívből kell szolgálnia Engem, hogy cselekedhessek és teljesíthessem az Atya törekvéseit. Eszközeimnek a világban, vagyis az Engem szolgáló lelkeknek olyan hálózatnak kell lenniük, amelyet ki tudok vetni e világ vészhelyzeteinek óceánjaiban, hogy ne csak felébredjenek a lelkek, hanem újra megtalálják az elveszett belső igazságot.

Addig is várlak titeket itt, a Bárkámban, a világ ezen óceánján, amelyben ma is vagyok, és nagyon figyelmes és nyitott leszek valódi és nem múló ajánlataitok fogadására.

Tudom, hogy a többségnek nem könnyű átadni az életét Tervemnek, és mindenekelőtt Akaratomnak. Láttam, hogy sokan igyekeztek, és keveseknek sikerült, és ez nem lehet ok a bűntudatra vagy a zavarodottságra. Csak azt kérem tőletek, hogy azt adjátok Nekem, amit mindegyikőtök valóban megadhat Nekem; mert így nem csak az üdvösség hálóit tudom kivetni, hanem a Fény, az Erő és a Béke hálózatát is megszövöm bátor és elérhető szíveken keresztül.

Már tudjátok, hogy a világ gyötrődik minden  múló pillanatban, minden elmúló és beteljesedő napon; és nőnek az anyagi szükségletek, de a lelkiek is.

Még sok lélek nem értette meg az Üzenetet, amelyet több mint kétezer évvel ezelőtt adtam nekik az evangéliumon keresztül. Arra kérlek benneteket, hogy tekintsétek át a példázatokat, mert ezeken az egyszerű és tömör Tanításokon keresztül mindent meg fogtok érteni, amit mondok.

Ezen az Isteni Irgalmasság Maratonján arra kérlek benneteket, hogy imádkozzatok az emberi tudat kiterjesztéséért, hogy az anyagi korlátokon és a szellemi börtönökön túl, amelyekben sok lélek él szerte a világon, minden szív megkapja a tudat kiterjesztésének Kegyét, hogy mindenki képes legyen arra, hogy meghaladja és felülmúlja önmagát, egészen addig a pontig, amikor eléri a szeretet és a szolgálat magasabb fokát.

Ennek az időnek a nagy kulcsa a missziós élet, amely a lelkeket szolgálja, mert a missziós életben nemcsak önmagatokból fogtok kilépni, hanem az abszolút önadakozás és a feltétel nélküli önátadás által felülmúljátok magatokat; és ezen kívül, társaim, úgy fogjátok ismerni a világ fájdalmát, a lelkek közömbösségét, sok szív kegyetlenségét, sok ember nyomorúságát, a társadalmi és globális igazságtalanságot, ahogy Én ismerem.

De nem arra kérlek benneteket, hogy szolgáljatok a béke és a testvériség misszionáriusaiként csupán azért, hogy mindezt lássátok, hanem azért buzdítlak a misszionáriusi szolgálatra, hogy meg tudjátok gyógyítani ennek az emberiségnek a szellemi nyomorát. Minél több lelket szolgáltok, annál kisebb lesz a bolygó megtisztulásának hatása, annál kevésbé lesznek következményei az éghajlatnak és a globális felmelegedésnek is.

Ma nem vallásos üzeneten keresztül küldöm ezt az Üzenetet, hanem inkább Isteni Tudatomon keresztül, amely az Isteni Igazság Tudatának kisugárzása; mert azt is tudom, hogy sok apostolom és társam szégyellte, amit Egyházamban a Föld felszínén láttak.

Nem kérem, hogy higgyetek ezekben, csak azt kérem, hogy higgyetek Bennem, mert soha nem hagylak cserben, és beteljesítem Szavamat, hogy minden nap egyre jobban visszatérjek a világba, egyre nagyobb erővel és tudatossággal, egyre nagyobb elszántsággal és szellemi erővel.

Szívemből a Mennyei Atya Kormányzása fog sugározni, hogy képes legyen újra felállítani ezt a beteg és sebesült emberiséget, amely elpusztította és megsemmisítette önmagát.

Eltávolítom a hatalom hamis pálcáját az uralkodók kezéből, és saját szemeitekkel meg fogjátok látni, hogy kő kövön nem marad.

Ha ezekben az időkben látjátok, hogy a bolygó kifejezi lázadását, gyötrelmét és fájdalmát, ne féljetek, ez az Armageddon utolsó idejének jele; mert az emberiségnek valahogy meg kell tisztulnia mindattól, amit az idők során tett. Mindenki azt kapja, ami neki a törvény szerint jár, semmiféle tévedés sem lesz, annak ellenére, hogy sokan tévesen cselekednek, és azt hiszik, hogy sikerülni fog nekik megmenekülni a bolygó eseményeitől.

Kivonom a monarchiát ebből a világból, amely korrupt és megoszthatatlan azok számára, akik azt hiszik, hogy benne élnek; mert ez az emberi terv egyedülálló, és meg fog valósulni azok által, akik a hitük, a szolgálatuk és a reménységük segítségével újra benépesítik a Földet az evolúció új tulajdonságaival és a szeretettel.

Mert Mesteretek nemcsak azért tér vissza, hogy rendet tegyen a népek, a nemzetek, sőt a természet minden kaotikus bolygóbeli helyzetében; Mesteretek és Uratok Visszajövetele nagyon hasonló lesz ahhoz, amint kétezer évvel ezelőtt volt, amikor közel lehettem az Enyéimhez, hogy tanítsam, erősítsem őket, hogy meggyújtsam a krisztusi tűz lángját az emberi szívben. Ezt várom a legjobban, és ez az, amire leginkább vágyom, hogy ezt éljem át a Visszatérésemkor.

Ez a rend nemcsak egyetemes és bolygóbeli rend lesz, hanem az a pillanat lesz, amikor meghívlak benneteket, hogy fizikailag is szálljatok fel a Hajómra, hogy tudjátok meg, ki Isten, mert el fogom nektek mondani.

Csupán azokat szeretném a Karjaimban tartani, akik annyira kérték ezt Tőlem ezekben az időkben. Csak a gyötrődő, zaklatott és elhagyatott szívekre kívánom helyezni Kezemet; azon szívekre, amelyekből hiányzik a béke, amelyek elvesztették a hitüket, amelyek már nem hisznek semmiben és senkiben.

Szeretetem átalakítja a sebzett szíveket, és helyreállítja a világegyetemmel való egységet, azt az egységet, amelyet elveszítettek e világ, sőt Egyházam embereinek igazságtalanságai és szégyene miatt; mert a földi férfiak és nők, a gyermekek, a fiatalok és még az idősek szívében is fel fog támadni Szellemi Egyházam; és többé nem fognak testi betegségekben szenvedni szellemi betegségeik miatt.

Kapaszkodjatok szorosan Palástomba, és így nem csak megvédelek benneteket, hanem fenntartalak titeket a Jelenlétem által is, amely az Atya Jelenléte, hogy bátran és merészen keljetek át ezeknek az időknek a végén.

Ennek az óceánnak a vizével áldalak meg, újítalak meg és szentellek oda titeket szeretetteljes Szívemnek, hogy beteljesedjék az ezer éves béke.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Napi üzenetek
A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS NAPI ÜZENETE, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, FATIMÁN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Ha nem imádkoznak, a régi hajó hajótörést szenved, és senki sem lesz képes megmenteni azt és mindazt, ami benne van.

A régi hajót mindig is a hit olyan dogmája tartotta fenn, amely nem volt méltó hozzá; ezért a legrégebbi építményeitek megrendülnek majd, ahogyan egy vihar átvonul és megtisztít egy helyet.

De ki segít fenntartani a régi hajót? Azok, akik benne élnek? Nem, ne várjatok semmit se tőlük!

A Szeretet diadala lesz az, amely megmenti, és nem engedi, hogy a robusztus, öreg hajó a tengerbe vesszen.

Ezért úgy jövök, mint a szívek Halásza, hogy azokból, akikre a legkevésbé gondolnak, azokból, akik értéktelenek lennének, előbukkanjon annak a Szeretetnek a kimeríthetetlen forrása, amely megmenti a régi hajó szellemi méhét és mindazt, ami benne van.

A vihar után a helyére kerül, oda, ahol soha sem volt. Ezért a régi hajó erődítménye megtöretik; így a legmakacsabb gyökerei, amelyek megtisztulnak a rejtett hibáktól, megszabadulnak ettől a világi ítélettől.

Az egyszerűekből fakad majd a hit ereje, amely biztonságos kikötőbe vezeti a régi hajót, amely a tetteitől megváltva új szellemi értelmet talál, azt az értelmet, hogy tudatára ébredjen annak, hogy eltávolodott a Szeretettől.

Köszönöm, hogy a szívetekben őrzitek a Szavaimat.

Áld benneteket

Mesteretek és Uratok, Krisztus Jézus

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT