SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, A FIGUEIRAI MÁRIA-KÖZPONTBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Lángoló szeretettel kívánom, hogy a következő imádságos virrasztáson, július 12-én az összes Mária-Központ ajánljon fel legalább tíz szemet a Szent Rózsafüzérből azért, hogy támogassátok és kísérjétek el a Mennyei Anyátokat a legelveszettebb lelkek felszabadítása és megváltása szent feladatában.

Azt is kívánom lángoló odaadással, hogy gyűljenek össze a családok otthonaikban és imacsoportjaikban azért, hogy szellemileg elkísérjétek Isteni Anyátok eme feladatát. Ilyen módon, szeretetteim, szívből egyesülni fogtok ahhoz a különleges misszióhoz, amelyet Isteni Anyátok ezen a napon fog végrehajtani.

Holnap, július 12-én a Béke Szent Asszonya az emberiség olyan térségeibe fog behatolni, ahol nagy fájdalmunkra sok lélek megmagyarázhatatlanul eltűnik.

Az a kívánságom, hogy minden egyes lelket elérjek, mint azok segítő és védő Anyja, akik igazságtalanul szenvednek a ember- és szerv-kereskedés miatt, amely nagyon súlyos sebet ütött nyilával az én Uram Szívében.

Ezért, mostantól kezdve, arra kérlek titeket, hogy imádságotok legyen heves azért, hogy a gonosz megtörhetetlen lánca, amelyet sok elveszett fiam tart fenn, megtörjön Szent Mihály Arkangyal közbelépése által, és így a lelkek felszabaduljanak ezen idők álcázott rabszolgaságából.

Azt kívánom lángoló tisztasággal, hogy a világ meghallgassa Könyörgéseimet; ily módon meg tudnám állítani a világjárvány eme fájdalmas hullámát, amely következtében sok lélek kerül a pokolba, akik nem vallják meg bűneiket és nem is kérnek bocsánatot.

Mostantól fogva és mindörökké hálás leszek nektek.

Aki az Isten Királysága Szívének a Megbékéléséhez vezet titeket, Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája