2022. október 21., péntek

A Szent Hívás
A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS MEGJELENÉSE BRAZÍLIÁBAN, BRAZÍLIA VÁROSA SZÖVETSÉGI KERÜLETÉBEN ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA A SZENT HÍVÁS ALKALMÁVAL

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

A Mennyből és a Világegyetem szívéből jöttem, hogy mindenkit emlékeztessek arra, hogy itt az ideje, hogy Velem legyetek, mert ez a végidő.

Emiatt ismét összegyűjtöm Szent Asztalom köré az egykori templomosokat, hogy ismét előttem álljanak, és egy pillanatra emlékezzenek a Velem együtt átélt szent elkötelezettségre.

Keresztem már megjelölte őket, már megfürödtek Véremben, megkapták Feltámadásom Kódjait. Értékeljétek Mesteretek és Uratok Szent Ereklyéit a bolygó e sorsdöntő időszakában, amelyeket gondosan őriznek a Szent Szövetség Ládájában.

Emiatt vagyok ma itt Brazíliában, hogy emlékeztessem egész Brazíliát, hogy a föld eme felszínén túl, a nemzeteken és a népeken túl van egy igazi és egyedülálló Szellemi Kormány, amelyet elhozok nektek; ugyanaz a Kormány, amelyet több mint kétezer évvel ezelőtt tanítottam nektek az Evangélium Örömhírén keresztül.

De most a Teremtő valami nagyobbat kért Tőlem, mint a prédikálás, a gyógyítás, a csodák végzése, az életek megváltása vagy a tisztátalan szellemek kiűzése; a Teremtő a Szeretet megtapasztalását kérte Tőlem, amely nagyobb, mint amit a kereszten éltem át értetek. A Szeretet megtapasztalása akkor kezdődik el az életetekben, amikor nemcsak az Én Jelenlétemről tesztek tanúbizonyságot, hanem amikor megélitek Jelenlétemet saját magatokban.

Emiatt vagyok ma itt, hogy arra buzdítsalak benneteket, hogy ezen a végleges úton járjatok, hogy ne féljetek a kereszttől, amelyet az Atya adott nektek. Én vagyok a világ Nagy Megváltója, és azért jöttem, hogy üdvösséget nyerjetek és hogy magváltsalak benneteket, és hogy az egész emberiség elnyerje az üdvösséget és a megváltást.

Ezért emeljétek fel fejeteket és nézzetek az ég felé, várjátok Mesteretek és Uratok Szent Eljövetelét; mert ahogy Születését megjövendölték a Szent Könyvek, úgy ma a világba való visszatérését is megjövendölték, hogy megszabadítsa az emberiséget ettől a szellemi rabszolgaságtól, amelyet a világ romlott rendszerei kényszerítettek rá.

Ezért ne veszítsétek el a reményt. Úgy jövök ide, mint a ti Nagy Gyógyítótok és Uratok, azért jövök, hogy felkenjelek benneteket az Élet Szellemével, melyet Isten Szentlelke ajándékoz.

Ezért érezzétek, hogy meggyógyítalak benneteket Szavam és Jelenlétem által. Ma feloldja Uratok Jelenléte azokat a láncokat, amelyek megkötöznek benneteket, hogy a szívek felszabaduljanak abból a fogságból, amelyet a világ kényszerít rájuk.

Bízzatok a Teremtőben. Már mondtam nektek, hogy rövid idővel ezelőtt az Örökkévaló Atya kitárta a Karját, hogy befogadjon és megöleljen benneteket; ne figyeljetek ezeknek az időknek az isteneire, fordítsátok a tekinteteteket a belső világegyetemre, és fedezzétek fel újra azt az eredeti gazdagságot, amelyet Isten kezdetben letétbe helyezett. Amíg nem keresitek ezt a belső gazdagságot, addig szenvedni fogtok.

Ezért arra kérlek benneteket, hogy legyetek intelligensek, lelkesek és elszántak, és ne álljatok tovább ellen, nyissátok meg szíveteket a nagy átalakulás előtt, mert Isten az egyszerű szívekbe helyezi szellemi kincseit, nem pedig a hatalmora vágyó szívekbe. Ott őrzik Nagy Egyetemes Örökségét, amely az Isteni és Legfelsőbb Forrástól származik.

Ezért még egyszer arra kérlek benneteket, hogy életetek kizárólag Számomra legyen tárolóedény; hogy belső templomotok legyen az a tabernákulum, ahol a Kozmikus Krisztus él, a Nap Fia, a Király a Világegyetem összes királya között.

Így a Szent Fény-Csillag jelvénye, azé a Szent Csillagé, amely egykor Betlehemben ragyogott, a Testvériség Csillaga, benned ragyoghat majd, és ellenségem félni fog és el fog fordulni.

Ezért bízzatok mindabban, amit mondok. Tegyetek határozott lépéseket Szívem felé.

Mennyi kegyelmet akar Szellemem kiárasztani a lelkekre, de mégsem tudja megtenni!

Emiatt újra és újra felajánlom nektek a Szentségeket, hogy emlékezzetek eredetetekre, hogy emlékezzetek azokra a Parancsolatokra, amelyek nem az életetekre és a tudatotokra szabott szabályok, hanem lépések ahhoz, hogy megtanuljatok az Egyetemes Törvények szerint élni, amelyek védelmet nyújtanak saját magatok ellen és a világ ellen, a Mennyei Atya Védőpalástja alatt.

Ezért ma a Világegyetem Ura elküld Engem Angyalaival együtt, és a Teremtés Arkangyalainak támogatásával jövök, hogy elterjesszem a Bölcsességet, amelyre Brazíliának ebben a pillanatban szüksége van, hogy a lelkek belátással és megértéssel döntsenek. A Szentlélek vezesse a lelkeket és ezt a szeretett népet, és a döntés túlmutat az anyagi és szellemi határokon; legyen az igazi döntésetek szívetek és életetek legmélyén, ahol az Élő és Ragyogó Isten található, Aki mindig feláldozta Magát és felajánlotta Magát ennek az emberiségnek, hogy irányítsa és megvédje.

Ezért azt mondom nektek, Izrael ősi népe, hogy keljetek fel, imádkozzatok továbbra is Istenhez, engedjétek, hogy a szív imája bezárja a bizonytalan és ismeretlen ajtókat, hogy a lelkeket többé ne zavarják össze vagy kísértsék azok, akik azt hiszik, hogy ravaszok ebben a végső időben.

Sokan hallottak már az antikrisztusokról. Bár jelen vannak ebben az emberiségben és ebben az időben, senki sem birtokolhatja Isten hatalmát, csak az Atya Fia. Ezért adtam Magam értetek, és ezért haltam meg a Kereszten.

Azt akarom, hogy értékeljetek minden egyes Vércseppet, amelyet Tudatom kiöntött, mert ezen a bolygón való áthaladásom nem lehet hiábavaló, mivel a szentségtörések továbbra is élnek ebben az emberiségben. Tiszteljétek az Úr Kínszenvedését és Halálát.

Azért jöttem, hogy megismertessem veletek az Atya Szeretetét, amely végtelen, nagy, csodálatos és irgalmas.

Kérlek benneteket, hogy ne maradjatok felszínesek a dolgokban, hanem emeljétek fel tudatototokat az ima és mások szolgálata által.

Ebben a pillanatban nincs más megoldás az emberiség számára, mint a testvériség, a jóság és a béke mélységes tulajdonságának gyakorlása. Amíg nem gyakoroljátok ezt és ez nem történik meg, szenvedés lesz a világon; mert ezen a helyen kívül, ennek az országnak minden szegletében, ennek a bolygónak minden szegletében vannak fényre, szeretetre és szolgálatra szomjazó lelkek, olyan lelkek, akik Végtelen és Kifürkészhetetlen Irgalmamért kiáltanak.

A nyitott szívű Brazíliának szem előtt kell tartania egész Afrikát és azt a kötelességét, hogy ezt a kontinenst szolgálja, és helyrehozza mindazért, amit az idők során átélt; mert az a szeretet, amellyel Brazília országként, lélekként és szellemként szeret, sok helyzetet elkerülhet a világban ezeknek az időknek a végén.

Ezért kérjétek, hogy tudatotok tisztán láthasson; kérjétek a Szentlélek Jelenlétét, hogy vezesse minden lépéseteket, hogy így a fejlődés és a béke helyes útján járjatok, és többé ne legyetek összezavarodva, hanem érezzétek a belső irányítást és az orientációt.

Ezért ezen az éjszakán, a Szentségek Kegyelmén keresztül, amelyet felajánlok nektek, azért jövök, hogy megtisztítsalak benneteket kívül-belül, hogy új edények legyetek; hogy megkapjátok az Úr Kódjait, és ezek a Szeretet, a Fény és az Irgalmasság Kódjai sokszorozódjanak meg az egész világon. Mert nincs idő, társaim; itt a cselekvés és a megelőzés ideje, hogy beteljesítsétek Isten Tervét a vallásokon, a hiedelmeken vagy akár a filozófiákon vagy dogmákon túl.

Azért jöttem, hogy mindenkit egyesítsek Szeretetem nevében, ezt soha se felejtsétek el. Nem lenne semmi okom arra, hogy csak az Egyházamhoz szóljak, amely elterjedt az egész Földön. Üzenetemet mindenki számára hozom, ugyanúgy, ahogy a régi időkben eljutott mindenkihez. Üzenetem az egyszerűeknek, a tiszta szívűeknek szól, azoknak, akik megtérésre és megváltásra vágynak, azoknak, akik egy napon felajánlják magukat, hogy semmivé váljanak Számomra.

Emiatt ma Isten Szentlelkét hívom, hogy a jelenlévők és a nem jelenlevők is megkapják ezt a Szentlelket; és így a lelkek megérdemeljék az Atya, a Fiú és a Szentlélek Kegyelmét, amely Fényként jön ide, hogy megvilágítsa a világot a megpróbáltatások és a fájdalmak eme idejében.

Továbbra is imádkozzatok Brazília Szellemi Céljáért. Legyen hitetek és tartsatok ki. Mostantól köszönetet mondok mindazoknak, akik felajánlották, hogy hűségesen együttműködnek ebben az imafeladatban, mert a csodák még mindig lehetségesek, társaim.

Emlékezzetek az Életemre a Földön, amikor csak szükségetek van rá, és minden megkönnyebbül, mert az Élő Isten emberré lett és megtestesült közöttetek, hogy elhozza nektek a felszabadulás és az üdvösség örömhírét, hogy mindenki emlékezzen, és hogy ma ti is emlékezzetek, hogy része vagytok a Teremtő Szent Tervének, amely túlmutat ezen a bolygón és ezen a világegyetemen.

Ezért ezen az éjszakán, társaim, érezzétek, hogy részesei vagytok ennek a Velem való újraegyesülésnek, és hogy a Szívem számára kimondott igenetek igaz és őszinte legyen, és a jelenlévő lelkeknek adjátok meg azt a Kegyelmet, amelyekre nekik is szükségük van.

Itt az ideje a belső gyógyulásnak, itt az ideje, hogy újra felfedezzétek a béke útját, hogy az Örökkévaló Atya megerősítsen, oltalmazzon benneteket, és hogy érezzétek a Szeretetét.

Én vagyok annak a Hangja, Aki teremtett benneteket, és Akitől származtok.

Én vagyok Az, Aki a Világegyetem Fényének és Szeretetének nevében jön, hogy életeteket újjá tegye.

Tegyétek a Lábam elé a szándékaitokat, mert Én mindig meghallgatlak benneteket, és gondoskodom mindazokról, akik Engem hívnak; és az Én imám által átalakíton szándékaitokat Istenért való magasztos imákká, és az Atya mindig válaszol azokra.

Ezért keressétek mindig a Magasságostól való származásotokat. Legyetek méltók, mint Isten gyermekei, hogy ez a bolygó méltó legyen és megérdemelje a nagyobb Irgalmasságot, a nagyobb békét, a gyógyulást és a felszabadulást.

Engedjétek meg őrangyalaitoknak, hogy ebben az időben beírják ezt a Velem való találkozást a Könyveikbe; mert semmi sem véletlen, minden egy Nagyobb Cél része, amelynek a tudatos átélésére vagytok elhívva, hogy éberek legyetek, és jól figyeljetek az utolsó idők a Jelenések Könyvében feltárt jeleire.

Az utolsó pecsét felnyitásának idején vagyunk. Maradjatok egyek a Szívemmel, és legyetek az Úr kibékítői, mert sok léleknek szüksége lesz erre a Békére, hogy ne gyötrődjenek vagy ne legyenek összezavarva; hogy akárcsak ti, ezek a lelkek is Isten Királysága felé nyerjenek vezetést, az egyetlen Királyság felé, amely mindegyikőtök életében létezik.

Ezért tiszteljük és dicsőítsük azt, Aki teremtett minket, ünnepélyesen énekelve Isten Neveit.
 

Elías del Sagrado Corazón de Jesús szerzetes:

Énekeljük Urunkkal együtt az Örökkévaló Atya Szent Neveit.

Álljunk fel.

Urunk azt kéri, hogy azok a fiatalok, akik jelen vannak ebben a teremben, jöjjenek ide, az Oltárhoz, mert Krisztus mondani akar nekik valamit.
 

Dal: "Isten Szent Nevei – 1. kánon".
 

Ma új imahelyet formálok itt, a végső idők új apostolait, a Megváltó Krisztus béketeremtőit. És a Szentlélek által azért jövök, hogy megadjam nektek az Ő ajándékait, hogy ezek az ajándékok formálják át az életeteket, és az elkövetkezendő időben a Szentlélek Ajándékai irányítsák az életeteteket.

Ma a brazíliai fiatalok szeretett csoportjaként avatlak fel titeket, akik a békét, a jóságot, a szeretetet és a szolgálatot fogják hirdetni az emberiségben. És hogy megértsétek ennek értelmét, ma kérésemre mindannyian megkeresztelkedtek, hogy a lelketek bizalommal és hittel odaszentelje magát Nekem mint barátaim, mint a Megváltó társai.

Az Úr kereszteljen meg benneteket Szellemével, és Vigasztaló Szelleme érjen el minden tudathoz, amelyet az utatokon találtok, mert ennek az emberiségnek a fiatalságán keresztül születik újjá a Föld, és érkezik el az Ezeréves Béke.

Támogassátok a Kezdeményezésemet. Kérlek benneteket, hogy vigyázzatok rájuk.

Ünnepeljük meg ezt a pillanatot.

Köszönöm, hogy válaszoltatok erre a felhívásra Brazíliában.

A Szellemi Kormány teljesüljön be és éljen Brazíliában a legegyszerűbbek és a legszegényebbek, az alázatos szívűek javára, azokért, akik névtelenek és ismerik Istent.

Áldalak benneteket, és békességemet adom nektek, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

2022. október 6., csütörtök

Az Isteni Irgalmasság Maratonja
A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS MEGJELENÉSE BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN, AMELYET ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETESNEK ADOTT ÁT AZ ISTENI IRGALMASSÁG 107. MARATONJÁNAK A MÁSODIK NAPJÁRA

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Fedezd fel magadban azt a szellemi gazdagságot, amelyet Isten adott neked. Egy olyan gazdagság, amely ebben az időben felébreszti Krisztus apostolait, hogy ez a világ megtérjen és elnyerje a megváltást mindazokon keresztül, akik elkötelezték magukat, hogy ismeretlen Lábnyomaimat kövessék, amelyek az összes lény létezése Célja felé vezetik őket.

Soha sem szabad elfelejtened a benned lakozó szellemi világegyetem gazdagságát, azt a szellemi gazdagságot, amelyet Isten adott neked kezdetben, és amit ebben a ciklusban meg fogsz találni, meg fogsz ismerni és tudni fogsz, ha nyitott vagy, mert ez az Én izzó vágyam. Ez az, ami lehetővé teszi, hogy legyőzzed a gonoszt. Amikor a tudatok igazán felébrednek, és megismerik belső világegyetemüket, annak minden kimeríthetetlen és örök gazdagságát; nem lesz többé oka a gonoszságnak és a szenvedésnek ezen a világon.

Több mint kétezer évvel ezelőtt a Példázatokon keresztül tanítottalak benneteket a belső világegyetemetek gazdagságáról, de arra is tanítottalak benneteket, hogy maradjatok a Törvényben és tartsátok tiszteletben azt.

Annyi idő után a szenvedésben és gyötrelemben szenvedő világ előtt ma elhozom nektek, társaim, belső világegyetemetek gazdagságát, egy olyan gazdagságot, amelynek nincs foltja vagy bűne, mert ez egy makulátlan gazdagság, amely a Teremtés Forrásából származik.

Ezért ebben az időben arra kérlek benneteket, hogy tegyétek meg azt a lépést, hogy bementek Isten Ürességébe, ahol az Állandóság Törvénye lakozik, ahol minden folyamatosan megújul a Nagyobb Világegyetem által biztosított áramlatok által. Ez felébreszti a lelkekben azokat az ajándékokat és erényeket, amelyekkel élniük kell.

De meg kell tennetek a lépést a tehetségek miatt, amelyekre jelen pillanatban szükségem van, és amelyeknek jelen kell lenniük ebben az időben. Mivel a Világegyetem Törvénye tökéletes, a Világegyetem Törvénye helyes és bőséges, és semmiben sem fogtok hiányt szenvedni, ha meg meritek tenni a lépést a belső világegyetem felé. Mert így emlékezni fogtok arra, hogy nemcsak eredetetek és kezdetetek van, hanem azt az okot is tudni fogjátok, hogy miért jöttetek létre kezdettől fogva, a Genezisben, és még inkább meg fogjátok ismerni a kozmikus pályátokat.

Ma arra kérlek benneteket, hogy a sikereken elmélkedjetek, és ne a hibákon, még akkor is, ha azok eszetek és tudatotok előtt ismeretlenek. Ez Szívem Tüzének impulzusa által lehetséges, mert szükségem van ebben az időben társakra, hogy mindenki megismerje azt a történetet,  amely Krisztus Mennybemenetele után történt, nemcsak azt, amely a Szent Könyvben van megírva.

Elgondolkozott már valaki ezen a világon, hogy mi történt Velem Felemelkedésem után?

Nemcsak a Mennyei Atyához mentem fel, hanem a Világegyetembe is, ahol a Testvériség található, hogy szellemileg egyesüljek társaimmal, az összes Szent Hierarchiával, akik kezdettől fogva gondoskodnak erről a Tervről.

Ott újult meg minden, mert nemcsak az angyalok ismerték fel Mennybe érkezésemet, hanem az egész Testvériség felismerte a Király érkezését; Ettől a pillanattól kezdve kaptam meg Isten Kormányzatának Jogarát, amelyet alázattal és a lelkek, valamint az egész Teremtés szolgálata által tartok fenn.

Ezért most tapasztaljátok meg a tudatosság eme állapotát, Szívemen és Szellemi kapumon keresztül, amely bőségesen nyitva áll ebben az időben mindenki számára.

Egyesítsétek esszenciátokat az Eredettel, egyesítsétek tudatotokat a belső világegyetemetekkel, és ne érezzétek többé magatokat úgy, mint emberi lények, mentális vagy érzelmi lények; emeljétek még feljebb tudatotokat a Jelenlétemen keresztül, és vegyetek részt eredetetek elvében, amely ebben a Teremtésben található, mert szívetek közepén a Testvériség Csillaga ragyog, amely a nehéz idők ellenére arra késztet, hogy előre haladjatok.

Ez a Csillag arra ösztönöz benneteket, hogy éljétek meg a tanulni való dolgokat a szeretet és a megbocsátás által, azon hibák ellenére, amelyeket a világ követ el ezekben az időkben, ti mindnyájan, akik valaha fent voltatok a Világegyetemben...
 

Elías del Sagrado Corazón de Jesús szerzetes:

Az Úr ebben a pillanatban az Egekre mutat.
 

…emlékezni fogtok arra, hogy kik vagytok valójában. Így megértitek, hogy nem csupán anyag, hanem szellem, lélek és istenség is vagytok, amely egy a Forrással, amely mindig újra és újra teremti Magát. És ebben az időben újra teremti Magát a szeretet és a megváltás megtapasztalásán keresztül.

Azt ajánlom fel ma a számotokra, hogy emlékezzetek és tudjatok erről, hogy észben tartsátok, mert a Terv e következő pályáján várlak benneteket, amelyet a szívetekbe kell vésni, amelynek az életeteken keresztül meg kell nyilvánulnia, feltétel nélküli odaadásotok által.

Azt ajánlom fel ma a számotokra, hogy emlékezzetek és tudjatok erről, hogy észben tartsátok, mert a Terv e következő pályáján várlak benneteket, amelyet a szívetekbe kell vésni, amelynek az életeteken keresztül meg kell nyilvánulnia, feltétel nélküli odaadásotok által.

A Megváltás Műve, Visszatérésem Műve, Isteni és Kifürkészhetetlen Irgalmasságom Munkája be fog teljesedni azokon a szíveken keresztül, amelyek csatlakoztak ehhez, és egyesültek. Ez az a szabály és ez az a kérés, amelyet Saját Mennyei Atyámtól kaptam, hogy a Megváltó Szentséges és Kifürkészhetetlen Szívéhez ragaszkodó és azzal egyesült lelkeken keresztül a világ továbbra is Irgalmasságot kapjon, és ne igazságszolgáltatást; mert a mérleg kiegyensúlyozatlan, az egyenlőtlenség ránehezedik a világra a büntetlenségből és a hatalomból eredő tettek miatt.

De ne feledjétek, társaim, hogy úgy, ahogy a Mennyben Vagyok, ma mindegyikőtök szívével is vagyok, legyőzöm a gonoszt, és Szeretetem diadalmaskodik azokban a lényegekben, amelyek arra kötelezik el magukat, hogy megkeresztelkedjenek ebben az időben.

Ezért ne féljetek a kihívásaimtól, ne féljetek a kéréseimtől, semmitől se féljetek, mert aki az Én Igazságomban él, az a Fényben él, aki pedig az Én Fényemben él, az az Én Szeretetemben él, ezért dolgozik és erre törekszik, és nem fél attól, hogy apránként kivetkőzzön saját magából, mígnem egy napon ti magatok is megtehetitek azt, amit a Kereszten tettem: teljesen kiüresítettem a Szívemet, hogy megadjam Magamat Istenem előtt, és igyak az Áldozati Kehelyből.

Még az Oltáraim is tele vannak Fénykehelyekkel. Oltárom arra vár, hogy a lelkek megjelenjenek, hogy igyanak az áldozatból, nem abból az áldozatból, amelyet a világ helytelenül tanított meg nekik, hanem úgy, hogy az életük teljesen szentté váljon, hogy egy napon bennetek lakhassak, és ti is Bennem.

Vajon törekedtek-e erre a nagy lépésre?

Szívem Irgalmasan és kegyelmesen megnyílik mindenki számára, és ünnepélyesen és örömmel ismét felajánlom Magam a lelkeknek és a világnak, hogy megválthassam.

Az utóbbi időkben, a Szent Hetek során sok mindent elmondtam nektek, emlékeztek? Megtestesült bennetek? Azért, hogy igazolhassam az Örökkévaló Atya előtt annak a nagy szükségét, hogy itt legyek, köztetek és a testvéreitek között.

Itt az ideje, hogy az Új Idő Krisztusai valósággá váljanak, és ne legyenek többé Szívem törekvései. Emiatt, ameddig csak lehetséges, minden egyes alkalommal Életemet adom nektek a szentségek által, hogy ne csak ti tisztuljatok meg folytonosan, hanem azért is, hogy váljatok Krisztusivá Előttem, minden egyes pap által, akik a Szentségeknek ajánlják fel magukat, hogy megszenteljék a lelkeket, mint felbecsülhetetlen szellemi kincset, olyan kincset, amelyet mindig Örök Szívemben hordozok.

Hisztek abban, hogy lehetséges, hogy elnyerjétek a lelketek megszentelését, és hogy ebben az időben, amikor hiányzik a béke és a szeretet, léteznek olyan lelkek a Föld felszínén, akik kifejezhetik Isten Teremtésének szellemi kincsét?

Ez az, amire most szükségem van, mert a Törvény előtt a világ úgy döntött, hogy nem méltó az Irgalmasságra; de Kifürkészhetetlen és Végtelen Irgalmasságom, amely Mesteretek és Uratok mély Zsigereiből fakad, továbbra is leszáll a világba az Őt hívó lelkeken keresztül, csodákat tesz ott, ahol lehetetlen, sok Kegyelmet áraszt azokra, akik nem megérdemlik meg, és támogatja a világ nemzeteinek Szellemi Célját, bár nem úgy tűnik.

Ezért mondom nektek, társaim, hogy ti vagytok az Új Idő Krisztusai, azok a Krisztusok, akikre a ti Krisztusotok vár.

Minden lélek iránti Szeretetem és Irgalmasságom példájaként Kegyelmet és egyben kiengesztelést adok nektek, hogy a szívek megerősödjenek, és ebben a belső egységben, amelyben Velem élhettek, bátorítást kapjatok arra, hogy teljesen felszenteljétek az életeteket, a felszentelés különböző fokai szerint, amelyek szerint élhettek ebben az időben.

Mert a lelkek felszentelésének fokozatai a szeretet azon fokai, amelyeket ebben az időben elérhettek, hogy az Úr tökéletes sátoraivá váljatok, ahol Szenvedésének, Halálának és Feltámadásának érdemeit le lehet rakni a szívekben, hogy valamikor elhiggyétek, hogy Szívem szent templomai lehettek ebben a szeretetre és megbocsátásra szoruló világban.

Emlékezzetek arra, hogy ebben az időben mindannyiótoknak része van Velem, és remélem, hogy mindig megvéditek saját magatoktól és a világtól azt helyet, amely a Szívemben van a számotokra; mert Jelenlétem ezen a helyen és ebben az időben az Atya rendkívüli Kegyelme, amelyet a lelkek anélkül kapnak, hogy észrevennék.

Mielőtt megélhetnétek a Velem való egyesülést, a Testemmel és a Véremmel való egyesülést, amely jelen van az Úrvacsora Szentségében, amelyben Isten Báránya újra odaadja magát az egész világért, és különösen Brazíliáért a felszentelés szent példája által, erőt adok a rászoruló szíveknek.

Emiatt kérem ebben a pillanatban, hogy Szent Oltárom tövében jelenjenek meg azok, akik Irgalmasságom segítőiként jelentkeztek, és mindenki viselje azt a fátylat, amelyet ebben a pillanatban felajánl Nekem, és tegye azt a kezére a felajánlásban.

Kérem, hogy tarstsátok fenn ezt a pillanatot, társaim.

Szentséges Anyám arra kért, hogy adjam meg nektek ezt a Kegyelmet mindazokért a lelkekért, akik jelenleg mögöttetek vannak, és akiknek szintén szükségük lesz erre a Szellemi Kegyelemre ebben a ciklusban.

Régóta mélyen ismerlek benneteket. Azért csinálom ezt, hogy bizalommal, szeretettel és örömmel érezzétek Szívem teljességét, amely ismét bízik bennetek, ahogyan Szívem bízik minden segítőben, aki odaszentelte magát Nekem, hogy Engem szolgáljon.

Remélem, hogy ez a felszentelés pillanata az Irgalom Kegyelem Rend ezen ágának megújítása, mert azt is remélem, hogy ők Új Krisztusok, akik válaszolnak hívásomra, és ott szolgálnak Engem, ahol szükségem van rájuk, a világ bármely részén.

Emiatt rajtatok keresztül ismét megújítom az Isteni Irgalmasság Segítői Ága szellemi és belső fogadalmát; mert még mindig szükségem van arra, lányaim, hogy Irgalmasságom továbbra is leszálljon a világba Szívemnek való felajánlásotok által.

Felemelhetitek a Fátyolotokat az Ég felé, hogy ebben a pillanatban megszentelhesselek, és ugyanezt kérem a többi már megszentelt segítőtől, hogy emeljék fel a fátylukat az Ég felé, az Úr felé.
 

Legszentebb Egyetemes Anya,
Te, Aki fáradhatatlanul felajánlottad
Legtisztább, Szeplőtelen és Örökkévaló Méhedet,
hogy lehozd a Megváltót a Földre;
Felajánlom, ebben a pillanatban
leányaid, és Isten oltárainak szolgái szent áldozatát,
hogy Te, Áldott és Tiszta Anya,
Aki a méhedben hordozod az Új Emberiséget,
küldd el Kegyelmedet és Irgalmadat
erre a Szellemi Ágazatra, amelyet ebben a Rendben szenteltem fel,
hogy benne mindig ott legyen az az öröm, hogy fáradhatatlanul szolgálhat Engem;
és így a lelkek megértik, hogy engem szolgálni nem csak egy elkötelezettség,
hanem kötelesség Kifürkészhetetlen és Szentséges Szívem iránt.

Szentséges Anya, tedd ezt a fátylat a fejükre.
Szenteld fel azokat, akik ma jelentkeztek Lábamnál,
és szenteld fel újra azokat a leányokat, akik már szolgálnak Engem ebben a pillanatban,
hogy az Irgalom és a Béke
legyen megérdemelt Kegyelem mindenki számára.
Ámen.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
 

Itt van az a Szív, amelyet a Föld férfiai és asszonyai iránti Szeretetért átdöftek, és amelyet a Szeretet Lángoló Lángjaként ajánlok fel a lelkeknek, hogy megtanuljanak mindig Krisztusban élni.

Itt van a jeruzsálemi nők szövetsége, az a szellemi szövetség, amelyet Szívemtől kaptak, és amely hűségben és engedelmességben fenntartotta a Kálváriától a Keresztig vezető lépéseket.

Ma Izrael Mária lesz a neved.

Az Újjászületés Fénye lesz a neved.

Ma Jézus Hildegardja lesz a neved.

Ma Fidelity lesz a neved.

Ma María Betania lesz a neved.

Igen, érezzétek az Én részeseimnek magatokat az összes mögöttetek álló lélek számára, hogy az utatokat is Szeretetem vezesse és oltalmazza.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

Menjetek békémmel.

Mielőtt elbúcsúznék, szeretnék köszönetet mondani és megáldani egy lelket, aki felajánlotta magát Nekem, hogy Kínszenvedésem Kódjait a Földre vigye, olyan élő módon, ahogyan még sohasem lehetett látni ennek a bolygónak a történetében.

Ide jöhetsz Gabriel, a festő és a társad.

Úgy, ahogy felkentél Engem a művészeted által, amelyet a lélek és a szív fejez ki, Fájdalmas Kínszenvedésemet képviselve az egész világ számára; így kenlek fel ma Fényemmel és Szeretetemmel, hogy megköszönjem felajánlásodat, és azt mondjam, hogy továbbra is teljesítsd küldetésed és feladatod.

Érezd az ölelésemet ebben a pillanatban te és a társad, Szívem drága gyöngyei.

Köszönöm, amit az Én nevemben tettél.

Megkenem a kezeidet, hogy festményeiddel és művészeteddel elhozd a Mennyországot a Földre.

Felkenem a szellemedet, hogy mindig egy légy Velem. Ne feledd, hogy mindig is egy voltál Velem.

Atyám tartson meg benneteket mindig Királyságában, hogy az Ő paradicsomában való tartózkodás örömében élhessetek örökkön-örökké. Ámen.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Köszönöm, hogy eddig Velem voltatok. Bárcsak megértenétek egy napon azt, hogy, mit jelent ez, amikor a Szívem a legegyszerűbb lelkekkel törődik, azokkal a lelkekkel, akik hisznek Bennem.

Békességemet adom mindenkinek, legyen Béke a világon.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

2022. október 5., szerda

Az Isteni Irgalmasság Maratonja
A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS MEGJELENÉSE BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA AZ ISTENI IRGALMASSÁG 107. MARATONJÁNAK AZ ELSŐ NAPJÁN

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Íme, az Alázatosság Királya és Szuverén Mestere.

Azért vagyok itt, hogy társaimat szolgáljam, hogy társaim soha se fáradjanak bele abba, hogy megismerjék Szeretetem mérhetetlenségét; annak a Szeretetnek, amely az Atyától származik, annak a Szeretetnek, amely kezdettől fogva teremtett benneteket, amely egy különleges Forrásból merült fel, amely a mai napig ismeretlen az egész világ számára.

Társaim, ma elhozom Magam mögött a Fény pompás Fügefáját, amely tele van a szolgálat, az odaadás gyümölcseivel, megrakva azoknak gyümölcseivel, akik Isten szolgálatára hívták el magukat a végső időben.

Pillantsatok ebben a pillanatban mindarra, amit a Hierarchia elért ennek a bolygónak a felszínén, a Fény-Közösségek kifejezésén és megnyilvánulásán keresztül, azokon a sejteken keresztül, amelyek ebben a végső időben felébredtek a tanítás és az átalakulás hívására.

Ezért társaim, egyszer s mindenkorra higgyétek el, hogy életetek megújult; de az az út, amelyen elkíséritek Mestereteket és Uratokat az ebbe a világba való Visszatérésének szent előkészítésében, még mindig nagyon hosszú.

Ma azért jöttem, hogy átadjam nektek a tudás és az áldozat ezen gyümölcseit, mert ez a Szent Fügefa megtermelhette gyümölcseit azok által, akik elkötelezték magukat, akik előre haladtak ebben az időben, hittel és elszántsággal követve a mennyei felhívást.

Nincs más hely a világon, csak bennetek, ahol megtarthatnátok ezt az Örökséget, amit ma adok nektek, és amely a Fény Szent Fügefájától származik, amely az idők során összegyűjtött benneteket a szolgálatra, a Terv megvalósítására, a Szeretet és Egység Terve megvalósítására, amelynek minden emberi szívben jelen kell lennie.

Ezért ünnepeljétek Velem ezt a pillanatot.

Íme, az Alázatosság Királya és Szuverén Mestere, Aki ismeri a világegyetemben felírt neveteket, Aki őrzi és védi a tudatotokat, hogy minden felmerülő új ciklusban legyen bátorságotok Felém haladni; mert az eljövendő idők mindenki számára kihívást jelentenek.

Célomat elhelyezem szívetekben és belső világotokban, hogy beteljesülhessen, ahogy remélem, és ez a Cél lehetővé teszi az emberiség megváltását. Ezért többé ne érezzétek úgy, hogy az életetek a tiétek, hanem hogy életetek az Úré; mert Ő minden egyes lény életén keresztül megírja Isten Akaratát, és lépésről lépésre konkretizálja.

Egy olyan nemzetért jöttem, amelynek közel kell éreznie magát Hozzám. Egy szeretett népért jöttem, amelynek az a sorsa, hogy az Új Emberiség bölcsője legyen; mert az eme nemzetet kormányzó Sugarak kedvesek a Számomra, fontos Sugarak, amelyek lehetővé tették a világegyetem fejlődését, és amelyeknek a lelketek is részei, a Szeretet és Odaadás szent megnyilvánulása által.

Emiatt Brazília tárt karokkal rendelkező ország, ez egy olyan ország, amelyet továbbra is a Mennyek Királynőjének kell irányítania, hogy az Őt örökké kísérő angyalok megvédjék e szeretett nemzet minden terét és helyét.

Ezzel azt szeretném mondani nektek, társaim, hogy az elkövetkezendő hetekben sokkal többet imádkozzatok, és az ima szelleme legyen az, amely inspirál és vezet benneteket a helyes döntés meghozatalára. Az Atya is imádkozni fog értetek, ennek a nemzetnek a céljáért, hogy továbbra is beteljesítse azt, ami meg van írva Isten Szívében.

Brazíliának mindig olyan nemzetnek kell lennie, amely alázatossága, egyszerűsége és szépsége révén segít a testvérnemzeteken és a bolygón élő távoli nemzeteken; mert itt Krisztusi Szívem lüktetésének mindig jelen kell lennie; innen kell kirajzolódnia Krisztus Visszajövetelének, mert ígéretem el van rejtve.

Az alázatosak és az egyszerűek közé jövök. Szeretetem legyőzi a hatalmasokat és a büszkéket, és újjáépül az Új Jeruzsálem, amelyben mindenki Egynek érzi magát az Atyában, és az Atyán keresztül egynek érzi magát a Fiúval és a Szentlélekkel.

Ezért arra kérlek benneteket, hogy ne hagyjátok abba a fennhangon való imádkozást; hogy ahogy kértétek ezen a napon, mindenki tudatosan segítse ezen ország Angyalát. Így a nyomás enyhül, a mentális és bizonytalan ajtók bezárulnak, és a Szeretet és Odaadás Sugara fakad ki az őszinte szívekből, amelyek buzgón hívják Jézus Nevét, hogy beteljesedjék Igéje és Akarata.

Így az elkövetkezendő hetekben számítok minden keresztény imájára, mindazok imáira, akik a Krisztus felé vezető utat követik, és inspirálom ezt a népet a vallások közötti egységre, ahol megvan az élet tisztelete, a szeretet a családban, a szeretteink közötti egység, és hogy mindenekelőtt létezik a jó ebben az emberiségben.

Emiatt azért jöttem, hogy ezen a napon egy különleges imát kérjek Brazíliáért október 30-ig, hogy segítsétek ennek az országnak az Angyalát mindenben, amit ebben az időben ki kell nyilvánítania és meg kell valósítania.

A Rózsafüzér lesz az a szent eszköz, amelyet ebben a feladatban használni fogtok, hogy Szent Anyám, Aparecida palástja kiterjedjen e nemzet szellemére; hogy megvédhesse az ostromoktól és a mai idő hódítóitól, hogy megvédhesse e nemzet szívét az életet kiirtó ideológiáktól, amelyek összezavarják a bizonytalan nyelvezetű családokat.

Így lehetővé teszitek, hogy Brazília Angyala odavonzza ehhez az országhoz eme nemzet Szellemi és Isteni Célját, amely a rabszolgaságból való megszabadulással kezdett megvalósulni, és több érzékenységet és tiszteletet hozott az alázatosok és ártatlanok felé.

Ezért arra kérlek benneteket, hogy hangolódjatok a megfelelő frekvenciára, terjesszétek a Szeretet erejét, terjesszétek Irgalmasságom erejét, legyetek előfutárai a szívből jövő imádkozásnak, és ne keveredjetek bele a globális hazugságba.

Társaim, itt az ideje, hogy tudatosan segítsétek a Hierarchiát; mert ahogy oly régen mondtam apostolaimnak, a szívek vezeklésén és bűnbánatán múlik, hogy az Igazságszolgáltatás ne szálljon le a világba, hanem szálljon le  Kifürkészhetetlen Irgalmasságom, és a szívek örülhessenek szabadulásuknak.

Ma itt vagyok, és imádkozom értetek és népetekért is. Egy pillanatig sem gondolhatok arra, hogy nem fogom tudni megvetni a Lábamat Brazília eme szent földjén, mert ez egy ígéret, amelyet Atyám tett Nekem a Kereszten, hogy az Armageddon ideje után az Úr visszatér a világba a bolygó egy egyszerű és alázatos vidékén.

Imádkozzatok, hogy ezek a szellemi alapok megmaradjanak. Felhívom minden más nemzetből származó társamat is, hogy csatlakozzanak a Brazíliáért folytatott imádsághoz, mert itt az ideje, hogy megértsék és érzékeljék, hogy egyetlen egyetemes család részei.

Emiatt Tudatom közel van ezekben a napokban, közel társaimhoz, azokhoz, akiknek nyitva van a szívük; ahogyan a Mester is az apostolaival volt oly régen, megosztva Emberségét, Testvériségét és Szeretetét.

Ez után a sötét éjszaka után, amelyet a világ átélt és a világ egyes részei még mindig megtapasztalnak, Jelenlétem az új imádók felszentelése által meggyújtja a béke izzó lángját, hogy az a világban maradjon és el ne aludjon, mert ha nem lenne béke ezen a világon, minden gyorsan kicsapódna.

Ezért fontos fenntartani az imádkozást Brazíliáért, hogy ennek az országnak az Angyala közbenjárhasson az Atya előtt, ahogyan ma a Szívem is közbenjár értetek, hogy
a megváltás és a megbocsátás bizonyságtételei legyetek a Számomra.

Közelítsék meg ennek az oltárnak a tövét az új imádók, mert az most a kívánságom,
hogy papjaim vízzel és tömjénnel áldjanak meg benneteket, hogy lelketek megélje a felszentelés eme pillanatát; és így megáldhassalak benneteket Szellemben, Istenségben is eme szent és áldott feladatért, amelyet oly régen vállaltatok, hogy a bolygó egyensúlya megmaradjon, nemcsak a lelki egyensúly, hanem a Föld fizikai egyensúlya is. Ez kell, hogy legyen a nagy kulcs és az imádók nagy ügye ebben az időben, hogy Kegyelmem és Irgalmam továbbra is leszálljon a világba és a lelkekbe.
 

Elías del Sagrado Corazón de Jesús szerzetes:

Krisztus kérésére és jelenléte előtt e testvérek belső felszentelésének pillanatában egy éneken keresztül támogatjuk azt a feladatot, amelyet mindegyikükkel elvégez.

Énekeljük a „Felszentelés” című dalt.

Ebben a pillanatban felajánljuk Krisztusnak az elemeket, hogy megáldjon benneteket.
 

Uram,
helyezd letétbe ezeken az elemeken keresztül
Szent Jelenlétedet,
Irgalmas és Örök Szereteted végtelenségének kifejezését.

Helyezd letétbe ezeken az elemeken keresztül
Kegyelmedet és Irgalmadat,
hogy a lelkek ezen áldás által
érezzék, hogy Királyságod részei,
és újuljanak meg mindig az idők során.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.
Ámen.

 

Dal: „Felszentelés”.
 

Hálát adok azoknak, akik imádják Eucharisztikus Szívemet, legyen Ő mindig erejük és megújulásuk az életben való tanulásukban, ezeknek az időknek a tanulásában. Legyen mindig Szerető Eucharisztikus Szívem a Gyógyító és a Megújító Szeretet ereje.

Kezemet rátok helyezve Jézus Eucharisztikus Szívének imádóivá szentellek benneteket.

Béke legyen veletek.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
 

Elías del Sagrado Corazón de Jesús szerzetes:

Álljatok fel.

Most az új hívők belső felajánlást fognak tenni Krisztusnak, ebben a pillanatban, hogy Ő mindig arra bátorítsa őket, hogy kövessék az imádat ezen útját, ismerjék fel magukban az Ő nevét és Jelenlétét. Szívetek csendjén keresztül emeljétek fel az ajánlatot, és válaszoljatok a hívására Jelenléte előtt.

Belső felajánlásunkat egy egyszerű imán keresztül emeljük fel, a felszentelés pillanatában.
 

Mennyei Atya,
Aki mindannyiunkat vezetsz,
fogadd el önátadásunkat a Számodra,
vezess minket a szeretet útján,
hogy legyen meg a Te Akaratod.
Ámen.

 

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
 

Elías del Sagrado Corazón de Jesús szerzetes:

Urunk belső jelenlétében készüljünk fel az Úrvacsora Szentségére.

Maradjunk együtt Irgalmas Szívével, hogy újra átélhessük Jézus szenvedését, halálát és feltámadását az Oltári Közösség által.

Énekeljük Isten Neveit.
 

Dal: "Isten Szent Nevei – 1. Kánon"

2022. október 3., hétfő

Az Isteni Irgalmasság Maratonja
A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS RENDKÍVÜLI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA AZ ISTENI IRGALMASSÁG 107. MARATONJÁRA

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Hosszú idő után visszatérek, hogy leüljek a Fügefa alá, hogy a lelkek közeledjenek Hozzám és elérjék a tudat emelkedettségét, a szenvedés transzcendenciáját, hogy a lelkek újra elérjék a békét, azt a békét, amely ebben a pillanatban hiányzik, amely eltávolítja a lelkeket Isten Útjától és a szíveket az Igazságtól.

Gyertek Hozzám, és lépjetek be Belső Templomomba, Szívem Templomába; ugyanúgy, ahogy sokan mások is vannak Szívem Templomában, hogy szemléljék ebben az időben az Isteni Célt, a Forrás Lángoló Lángját, amely soha sem alszik ki, és amely megvilágítja a belső világokat attól függetlenül, hogy hol vannak, mert ez egy Anyagtalan láng, Isteni Láng, amelyet Mesterek és Uratok is szemlél, hogy mindig kövesse Isten Akaratát.

Ezért lépjetek be Szívem Belső Templomába, ahogy a Hierarchia többi Mestere is belép. És ebben az egyszerű Templomban, a Fügefa Fénye alatt kapjátok meg a bölcsességet és a megértés képességét erre az időre, hogy a világ megtanuljon helyes döntéseket hozni, előnyös és testvéri döntéseket hozni, olyan döntéseket, amelyek megakadályozzák, hogy a tudat elsodródjon a Törvénytől és az Igazságtól.

Emiatt ma elhoztalak benneteket erre a Szent Helyre, Szívem Belső Templomába, a Fény Fügefája alá, hogy visszatérjetek eredetetekhez, gyökereitekhez; hogy emlékezzetek Isten Alapelveire és Parancsolataira, amelyek szellemi és belső életetek támaszát jelentik, mert ezek az Alapelvek és Parancsolatok mindig elkísérnek egyetemes pályátokon.

Lássátok ennek a Fényfügefának a gyümölcseit, amely ágain keresztül kitágul tudásban és
önátadásban, amely emlékezteti a lelkeket a belső világokban, hogy az anyagon túl létezik az anyagtalan világ.

Szívem Szent Belső Temploma jelen van ebben a közösségben, amely azon elvek alapján jött létre, amelyek ihlették. Ez a szolgálatnak és a testvériségnek nagy Közössége felébresztett az idők során más sejteket is szerte a világon, megmagyarázhatatlan belső előnyöket, ismeretlen Kegyelmet, egyedülálló lehetőségeket hozott a bolygó számos részére a lelkek számára a Hit és az Igazság alapján.

Emiatt ma az összes belső világotokat elhozom Szívem Belső Templomába, hogy a Mesterek Mesterével együtt e Fényfüge alatt elmélkedjetek az Isteni Cél Lángján, amely örök és kiolthatatlan, mert oda kell irányítanotok a tekinteteteket, oda kell irányítanotok a tudatotokat, hogy mindig az isteni Cél védelme alatt legyetek, és így a lelketek elterjeszthesse ezt a Célt a Földön. Bárhová mentek, ez az isteni cél megérinti azokat a lelkeket, akiknek szükségük van rá.

Ezért arra hívlak benneteket, hogy kövessétek a Mestereket, mindazokat, akik ebben a pillanatban Velem gyűltek össze, hogy előkészítsék az Isteni Irgalmasság Maratonjának következő találkozóját. Mert annyi imamaraton után biztosíthatlak benneteket, hogy ez nem lesz egy újabb Maraton, mert tudatotok már megtanulta azt, hogy elmélyedjen az ima szellemében, az Isteni Ige végtelen szeretetében, a jóság és a könyörületesség kinyilvánításában.

Emiatt azt mondom, hogy ne féljetek azok miatt, akik nem értik ezt a munkát, mert sokan
megmaradnak abban, ami felszínes, és elveszítik a Figueira, a Fényfügefa szellemi gazdagságában való elmélyülésnek a Kegyelmét, amelyet maga a Hierarchia alapított szeretettel, odaadással és tisztelettel.

Ezért őrizzétek meg emlékeitekben és elmétekben Szívem Belső Templomának ezt a képét, a Mesterek Konklávéjában, a Fény Szent Fügefája alatt.

Ezért arra hívlak benneteket, hogy szülessen újra szívetek és tudatotok az elmúlt két év megszervezett sötétsége után. Arra hívlak benneteket, hogy mindig keressétek a belső igazságot, azt, ami ismeretlen és lappang bennetek, azt a Fényszikrát, amely a Legfelsőbb Forrásból származik, amely megvilágít benneteket és megáld benneteket a továbblépés érdekében.

Emiatt ma Mesteretek újra felgyújtja a Fény Szent Fügefáját, elvezetve a tudatokat ennek a Tervnek az eredetéhez és alapelveihez, ugyanakkor felajánlja a lelkeknek a Fény Fügefa gyümölcseit, az erőfeszítések, áldozatok, az odaadás, az igazi szándék által megnyilvánuló gyümölcsöket, hogy megnyilvánuljon a Cél a Fény-Közösségekben és kiterjedéseiben.

Ez az a Lángoló Cél, amely a Teremtés Forrásából származik, amelynek nem szabad meghalnia bennetek. A bolygó jelen döntő idejében ez a Cél nem tűnhet el sem a Föld felszínéről, sem a belső világokból.

Ha ki vagytok merülve vagy fáradtak, túlterheltek vagy zaklatottak vagytok, emlékezzetek Szívem Belső Templomára, amelyet a Fény Szent Fügefája ölel át, amely az oktatás és a szolgálat gyümölcseit fejezi ki, nem csak e bolygó vagy eme emberiség számára, hanem az egész Világegyetem számára is.

Kívánom, hogy még sokan értékelhessék ezt a Kegyelmet, különösen azok, akiket áthatott ez a Kegyelem, és akik ma nincsenek itt. Isten a legegyszerűbbeknek adta a legdrágább belső kincseit, amelyek nem az Anyagi Világegyetemből származnak, hanem a Szellemi Világegyetem mélységéből bukkannak elő, ahol a lelkek táplálkozhatnak Isten Fényéből, Szeretetéből és Egységéből.

Ma, Jelenlétemen keresztül Mesteretek és Uratok megidézi és összegyűjti a belső világokat a Fény Fügefa tövében, hogy együtt hívjuk segítségül a Béke, az Irgalmasság és az Együttérzés erejét, amelyre ennek a világnak annyira szüksége van, amelyre az emberiségnek és az összes nemzetnek annyira szüksége van, hogy a szívük és az Én szívem, a szívük és a Mesterek szíve közötti egységen keresztül könyörögjenek Istenhez, hogy az igazi és magasztos Szellemi Kormányzat megtestesüljön a Föld felszínén, hogy azok, akik azt állítják, hogy a nemzeteket vezetik, ne okozzanak már több szenvedést, hanem legyenek felelősek magáért az emberiségért, a megértés képessége, a bölcsesség, az igazság és az átláthatóság által.

De ismét mondom nektek: Társaim, ne az anyagiban keressetek eredményt és megoldást; az Igazság mindegyikőtök szívében található. Ott bejöhettek Szívem Belső Templomába, hogy választ találjatok; mert ne feledjétek, hogy ezeknek az időknek a végén az emberiségnek teljesen fel kell emelkednie, hogy egyszer s mindenkorra elhagyja a globális illúziót, az igazságtalanságot, a büntetlenséget, a rabszolgaságot és még a büszkeséget is.

Ezért arra hívlak benneteket ezekben az imanapokban, hogy mindannyian legyetek a Szent Fény Fügefa tövében, hogy ne csak az Atya áldjon meg benneteket Forrása által, hanem azért is, hogy a Cél, amely be fog teljesülni, valósuljon meg az összes szív és belső világ hozzájárulása által.

Emiatt ez egy nagyon fontos Maraton lesz, mert a szívek felajánlásán múlik, hogy Istennek ez a Lángoló Célja nem csak Brazíliában, hanem az egész emberiségben is beteljesülhessen.

Ezért arra hívjuk el azokat, akik szeretik a belső világot, azokat a tudatokat, amelyek összhangban vannak a Fény Mestereivel, hogy egyesüljenek az Irgalmasság és Együttérzés szellemében, amelyre a világnak annyira szüksége van, hogy az összes tudat legyen képes arra, hogy az Alapelvek és a Parancsolatok szerint éljen, és minden tudat emlékezhessen eredetére, a Szeretet és Megbocsátás tapasztalatára, amelyet mindenkinek szellemileg magával kell vinnie a Világegyetembe.

Az Isteni és Kifürkészhetetlen Irgalom Sugarai töltsék be és hatolják át ezt a pillanatot.
A lelkek érezzék Isten Szeretetének ölelését, hogy a sötétség idején a lelkek a Mester útján járjanak a Belső Templomával, a Fény Fügefa Templománaval való találkozás felé.

Imádkozzunk.
 

Uram,
teljesedjen be az Új Faj eljövetele.
Az emberiség fejezze ki archetípusát.
Legyen élő az ige, és építse fel Templomodat.
Terjedjen ki bennünk a titkod és
táruljon fel a világ előtt az igazi létezés,
hogy összegyűlhessünk a Nevedben 
és dicsőíthessük a tökéletes egységet.
Ámen.
 

Köszönöm, hogy itt vagytok Velem, hogy tudatosak vagytok a Lábamnál, közel Szívem Belső Templomához, a Fény Fügefa tövéhez, hogy a világ megtérhessen és megválthassa magát, és a békesség megvalósulhasson az egész Földön.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT